Nemzetközi piac: Jól teljesítettek tegnap a főbb nemzetközi piacok, az amerikai piacok a múlt heti rövidített kereskedés után lendülettel indították az év utolsó hónapját is, elsősorban a technológiai és kommunikációs szektor részvényei tudtak kimagasló teljesítményt produkálni, ezzel pedig a Nasdaq 100 indexet is új csúcsra repítették. De emellett egyébként a német piacon is jó hangulat uralkodott, a nagyobb kapitalizációjú cégek húzták magukkal a piacot, az SAP is közel 3 százalékos pluszban zárt, tovább folytatva az erőteljes menetelését. Így a DAX index is karnyújtásnyira került a 20 ezer pontos szintektől, ezzel idén közel 19 százalékos plusznál jár már a német tőzsdeindex.
Magyar piac: Az elmúlt gyengébb kereskedési napokat követően fordulni próbált tegnap a BUX index, amely sikeresen kisebb pluszban tudta végül zárni a hét első kereskedési napját. Habár a blue chipek így is vegyes teljesítményt produkáltak, a Richter közel 3 százalékos pluszban zárt, míg a Mol 1,6 százalékos csökkenést mutatott, az OTP és a Telekom stagnálás jeleit mutatta.
Magyar Telekom: Anyavállalatunk, a Patria Finance új intézményi célárat határozott meg a Telekomra, így a korábbi 1210 forintos célárat 1460 forintra módosította, továbbra is vételre ajánlva a részvényt. A konszenzusos célár 1420 forint, ennek alapján lenne még tér a Telekom előtt.
Magyar gazdaság: Nem változott az előzetes becslésekhez képest a harmadik negyedéves magyar GDP mértéke, így éves szinten 0,7 százalékos csökkenést produkált a magyar gazdaság. Egyrészt a gyenge feldolgozóipar húzta vissza a gazdaságot, hiszen éves alapon 6,2 százalékos zsugorodás mutatkozott itt. Emellett az építőipar is gyengélkedett, de a mezőgazdaság 14,9 százalékkal múlta alul az előző évi teljesítményét, elsősorban az aszály következtében, olvasható a KSH adataiban. A szolgáltatások 1,9 százalékos javulása tehát nem tudta ellensúlyozni a gyenge ipari teljesítményt a harmadik negyedévben.
Franciaország: Továbbra is nagy a politikai bizonytalanság Franciaországban, a jövő évi költségvetés elfogadása egy igen megosztó kérdés a parlamentben. A jelenleg kormányzó koalíció nem tudott többséget kialakítani a parlamentben, így azon keresztül nem tudja elfogadtatni a költségvetés-tervezetet. A parlamentet viszont Michel Barnier miniszterelnök megkerülné, jelentette be tegnap, amit az ellenzéki pártok hevesen elleneztek. Így az sem kizárható, hogy a jelenlegi kormánykoalíció ellen bizalmatlansági szavazatot indítsanak az ellenzéki pártok, ami egy új miniszterelnök kiválasztására kötelezheti Macron elnököt.
Amerikai gazdaság: Erősebben teljesített novemberben a vártnál az amerikai ipar, mutatták a tegnapi makroadatok. A feldolgozóipari PMI végleges értéke 49,7 pont volt, szemben az első, 48,8 pontos becsléssel. Az 50 alatti szint ugyan még mindig zsugorodást jelez, de a trend egyértelműen javuló az elmúlt két hónapban. Emellett az ISM feldolgozóipari index is közzétételre került tegnap, ami szintén a várt értéknél magasabb lett, 47,5 helyett 48,4, erősebb gazdasági aktivitást indikálva az amerikai iparon belül.
EURUSD: Nagyobb emelkedésbe kezdett tegnap a dollár újból, amire az erősebb gazdasági adatok is ráerősítettek, míg a francia helyzet inkább az euró gyengülését eredményezi. Az EURUSD árfolyama így 1,05 környékére került vissza, valamint a dollárindex közel 0,6 százalékot emelkedett. Az erősebb makroadatokra reagálva az amerikai kötvényhozamok csökkenése megakadt 4,2 százalék környékén, miközben a német hozamok tovább estek, immár 2 százalék közelébe, tovább erősítve a dollárt.
Forint: A dollár erősödése nem kedvez továbbra sem a forint árfolyamának, tegnap is további gyengülést láthattunk a forint grafikonján. Az EURHUF árfolyama már 415 környékén is járt, ami a lokális csúcsot jelenti.
Intel: Lemondott tegnap a vezérigazgatói pozíciójáról az Intel CEO-ja, Pat Gelsinger, aki 2021 óta vezette a céget. Az eredeti tervek szerint az ő vezetése alatt építette volna vissza chipgyártási kapacitásait az Intel, miután a TSMC-vel szemben jelentős piaci részesedést vesztett a cég. Ez azonban jelentős költségekkel járt, miközben az Intel eladási számai sem voltak a legerősebbek a PC piac gyengélkedése miatt, így jelentős veszteségeket halmozott fel a cég. Továbbá az Nvidiával szemben is jelentős lemaradása keletkezett az Intelnek az AI chipek terén, elégedetlenséghez vezetve befektetői körökben. A céget a következő hónapokban a David Zinsner pénzügyi igazgató és Michelle Johnston Holthaus fogja vezetni megbízott vezérigazgatóként, amíg megtalálják Gelsinger állandó utódját. A hírekre reagálva 5 százalékos pluszban is járt az Intel árfolyama, azonban a nap végére már kisebb mínuszba fordult.
Super Micro: Tegnap bejelentette a társaság, hogy egy független vizsgálat nem talált visszaélésre utaló jeleket a cégnél, de a vezetésben több változtatást is javasoltak a vizsgálatot végző szervek. Így a Super Micro leváltja többek közt a pénzügyi igazgatóját és a számviteli vezetőjét is. Emellett jelezte a vezetőség, hogy a korábban közzétett pénzügyi beszámolókban nem várható későbbi változtatás. A pozitív hírekre közel 29 százalékot ugrott tegnap a Super Micro árfolyama.
Wizz Air: Idén novemberben 1,7 százalékkal több utas utazott a Wizz Air járatain, mint egy évvel ezelőtt, összesen 4,84 millióan. Ezt úgy sikerült elérnie a légitársaságnak, hogy az elérhető utaskapacitás közben 1,7 százalékkal csökkent, tehát a kihasználtsági ráta tudott érdemben javulni, 88,4 százalékról 91,5 százalékra.
jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.