Nemzetközi piacok: Jól teljesítettek tegnap is az amerikai piacok, ebben Trump vámpolitikájáról szóló sajtóértesülések is szerepet játszottak, habár ezt cáfolta később a leendő amerikai elnök, az emelkedés így is kitartott a piacokon. Elsősorban a félvezetők mutattak erős teljesítményt, emellett a hét mesterlövész húzta felfelé a piacot. Európában is jelentősebb emelkedések mutatkoztak, habár a határidős indexek némi visszacsorgást jeleznek ma reggelre. A befektetők a friss inflációs adatokra figyelhetnek, míg Amerikában a munkaerőpiac kerülhet fókuszba.
Magyar piac: A hazai piacon kissé leült a kezdeti lendület, az OTP nem tudott tegnap sem pluszban zárni, habár érdemi csökkenésről sem lehet beszámolni. A blue chipek közül a Mol teljesítménye emelhető ki a napokban, jelenleg a 200 napos mozgóátlag áttörésén dolgozhat a részvény. Emellett a Telekom is folytatta a mérsékelt ütemű emelkedését, míg a Richter is kisebb pluszban tudta zárni a kereskedést.
Német gazdaság: A vártnál magasabb lett a német harmonizált fogyasztói árindex, hiszen a decemberi érték 2,9 százalékra emelkedett a novemberi 2,4 százalékos inflációhoz képest. Emellett a konszenzus kisebb mértékű emelkedésre számított, így a várt 2,6 százalékos inflációt is érdemben meghaladta a közzétett adat. Havi alapon összességében 0,7 százalék emelkedés mutatkozott, így a tavalyi átlagos infláció 2,2 százalék volt Németországban.
Forint: Nagy mozgást produkált tegnap a forint, habár az EURHUF árfolyamában érdemi esésről így sem lehet beszámolni, hiába mutatott gyengülést a dollár. Jelenleg 416 körüli szinteken mozog a devizapár árfolyama, valamint a napi grafikonon az 50 napos mozgóátlag még támaszt is képez, az utóbbi időben is innen pattant fel az árfolyam.
Olaj: Csökkenhet az optimizmus az olajpiacokon, a befektetők továbbra is a kínai gazdaság teljesítményét figyelhetik. Ugyan az iráni vagy orosz kitermelés továbbra is szűkíti a kínálatot, de a nem-OPEC országok kitermelése emelkedést mutatott az utóbbi időben, ez pedig nyomást helyezhet az olajpiacokra is. A WTI így is 73 dollár felett mozog, amely a decemberi szintekhez képest emelkedést jelent, míg a Brent 76 dolláros szinteken jár.
Chipgyártók: Erősen kezdték az évet a chipgyártók, így több részvény is felülteljesítő tud lenni egyelőre a piacon, tegnap az Nvidia ismét megközelítette a történelmi csúcsokat, de a Micron is jelentősebb emelkedést produkált a gyenge decemberi teljesítményt követően. Kezdetét vette a 2025-ös CES technológiai konferencia, ahol az Nvidia került fókuszba, a cég vezérigazgatója előadást is tartott. Ennek keretén belül bemutatták a PC-khez és laptopokhoz gyártott új processzorokat.
Kínai részvények: A tegnapi kereskedés során beesett a Tencent és a CATL részvénye is, miután az Amerikai Védelmi Minisztérium feketelistára helyezete a részvényeket, jelezve, hogy ezek a cégek a kínai hadsereg beszállítói. A Tencent részvénye közel 8 százalékos eséssel reagált a hírre, de a CATL papírja is csökkenéssel reagált a shenzheni tőzsdén.
jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.