Nemzetközi piacok: Pénteken már javítani tudtak az amerikai tőzsdeindexek, az S&P 500 és a Nasdaq 100 is 1,6 százalékos emelkedéssel tudta zárni a pénteki kereskedést. Láthatóan megnőtt a volatilitás a piacokon a napokban, ebben a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság mellett az amerikai gazdaság általános teljesítményével kapcsolatos aggályok is közrejátszottak. A héten több eseményre is érdemes lehet figyelni, mivel a jelenlegi állapot szerint március 4-én vezetik be a kanadai és mexikói vámokat az Egyesült Államokban, de a hét későbbi részében már a munkaerőpiaci adatok kaphatnak főszerepet. Európában egyelőre csak kisebb megtorpanás látható az árfolyamokban, korrekcióról itt még nem lehet beszélni, és a határidős indexek alapján emelkedéssel indulhat a kereskedés Európában.
Magyar piac: Közel 1 százalékos mínuszban zárta a pénteki kereskedést a BUX index, elsősorban a Mol gyengébb teljesítménye húzta le a magyar tőzsdét, de az OTP sem teljesített túl meggyőzően. A Richter a gyorsjelentését követően nagy mozgást nem produkált, de a blue chipek közül egyedüliként tudott pluszban zárni. Pénteken egyébként még az OTP gyorsjelentésére várhatnak a befektetők.
Forint: Pénteken nagyobb mozgást produkált a forint, azonban ma reggelre újra erősödés jeleit produkálja, így 400-401 körül mozog az EURHUF árfolyama. Pénteken a Trump-Zelenszkij találkozóra figyelhettek a befektetők, ez pedig nagyobb volatilitást eredményezett a piacon. A 200 napos mozgóátlag környékéről egyelőre nem tud elszakadni a devizapár, a nemzetközi hangulat erősödése nyújthatna segítséget a magyar deviza számára.
Kína: Emelkedett februárban a kínai feldolgozóipari PMI adat, a januári 49,1 pontos szintről 50,2 pontra nőtt, felülmúlva az előzetes várakozásokat is. Így látható a javuló tendencia a kínai gazdaságban is, habár az amerikai vámok okozhatnak még kihívást, ráadásul az új megrendelések és az új exportmegrendelések gyengélkedés jeleit mutatják még.
4iG: Ugyan profitot továbbra sem tud termelni a 4iG, hiszen az akvizíciók jelentette költségek visszahúzzák a cég teljesítményét, így 43 milliárd forintos veszteséggel zárta a 2024-es évet a társaság. Ha tisztított eredményt vesszük figyelembe, akkor 2,7 milliárd forintos adózott eredményt ért el a 4iG. EBITDA tekintetében azonban erős javulás látható, az évet 230 milliárd forintos eredménnyel zárta, amely 2023-hoz képest 15 százalékos bővülésnek felel meg. Az eladósodottság továbbra is magas, de a javuló eredmények fokozatos csökkenést hozhatnak a hitelállományban.
Heti makroesemények: Az előttünk álló héten több fontos makroadatra is figyelhetünk, az EU-ban az éves infláció és az EKB kamatdöntése lehet releváns. Az USA-ban a foglalkoztatottsági és munkanélküliséggel kapcsolatos adatok mozgathatják a piacokat. A fontosabb makroeseményeket összegyűjtöttük az oldalunkon.
Heti gyorsjelentések: A magyar blue chipek közül utoljára az OTP teszi közzé negyedik negyedéves számait, a bank ezen a héten, péntek nyitás előtt jelent. A héten még Európából érkeznek fontosabb gyorsjelentések, többek közt a Continental, Adidas és Lufthansa számait érdemes figyelni, míg Amerikából a Broadcom és a Costco kaphat nagyobb figyelmet. A fontosabb gyorsjelentéseket összegyűjtöttük az oldalunkon.
jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.