Nemzetközi piacok: Négy héten át tartó negatív trendet tudtak megtörni az amerikai piacok, hiszen múlt héten sikerült kisebb pluszban zárniuk a főbb indexeknek, habár nagymértékű emelkedés így sem mutatkozott. Kissé az európai lendület is alábbhagyott, így már a DAX index is a csúcsok környékén ragadt meg, habár gyenge piaci hangulatról egyelőre nem beszélhetünk, de látni már az óvatosság jeleit is rövidebb távon. A határidős indexek egyébként kisebb pluszokban tartózkodnak, így megpróbálkozhatnak az emelkedéssel a hét elején a piacok, a főbb makroesemények (infláció, Fed kamatdöntés) az elmúlt időben lezajlottak, így a befektetők idővel az első negyedéves GDP-adatokra várhatnak. 

Magyar piac: Pénteken a magyar piac is gyengébb teljesítményt mutatott, így 90 ezer pont alá csúszott vissza az index, a főbb papírok közül csak a Richter tudott minimális pluszban zárni, de az OTP sem produkált érdemi csökkenést. A nap végére a Telekom esett vissza, pedig napközben már az 1800 forintos szinteket is érintette a részvény, azonban ezt követően 1,6 százalékos mínuszban zárta a kereskedést. 

Magyar Telekom: Pénteken még tájékoztatta a Magyar Telekom a részvényeseket, hogy teljesítette azt az 1,7 milliárd forintos részvény-visszavásárlási keretet, amelyet a tavalyi visszavásárlás alatt nem tudtak teljesíteni. Így a saját részvények száma már 30,99 millióra nőtt.  

Forint: Folytatja a hónapok óta tartó erősödő trendjét a forint, így az EURHUF árfolyama 398 alá mozdult már el, a befektetők a holnapi MNB kamatdöntésre figyelhetnek, ez akár megmozgathatja még a forint árfolyamát. Ma reggel az EURUSD is emelkedés jeleit mutatja, ráadásul a piaci hangulat is kedvezőnek tűnik, ez pedig segítheti a forint erősödését. 

Olaj: Múlt pénteken nagyobb emelkedést produkáltak az olajpiacok, a befektetők az Egyesült Államok által kiszabott iráni szankciókra, illetve az OPEC+ lépéseire figyelhettek, némi aggodalmat okozva a kínálat alakulását tekintve. Hatalmas olajáremelkedés nem zajlott le, ráadásul a továbbra is az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos béketárgyalások mozgathatják a piacokat a következő hetek során. 

Arany: A 3050 dolláros szintekről némi visszacsúszást mutatott be az arany árfolyama, de látni kell, hogy a 3000 dolláros szint egyelőre kellő támaszt tudott nyújtani, így ez a szint hosszabb távon is fontos védelmet nyújthat akár a nemesfém számára. A dollár gyengülése továbbra is kedvező környezetet nyújthat nemcsak az arany, de az ezüst és más nemesfémek számára is. 

Heti makroadatok: A héten elsősorban PMI adatokra figyelhetnek a befektetők, nemcsak Európából, de a tengerentúlról is érkeznek friss adatok. Itthon az MNB kamatdöntése tartogathat izgalmakat, habár kamatvágást nem vár az elemzői konszenzus, de a kommentárokra, előrejelzésekre fókuszálhatnak majd a piaci szereplők. A főbb eseményeket összegyűjtöttük az oldalunkon. 

Tartalom lezárása:2025.03.24 08:35
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Ébredezne az amerikai bika?

Varga Dániel | 2025.03.25 15:00
Maradt még lendület Európában?

6 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.03.25 08:34
Forint, USA gazdaság, európai gazdaság, európai autóipar

Magyar blue chipek: 90 ezer felett a BUX

Varga Dániel | 2025.03.24 11:42
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus