Nemzetközi piacok: Tegnap már kitisztult fejjel vághattak neki a kereskedésnek a befektetők a Fed kamatdöntést követően, ennek hatására pedig nagyobb pluszokat láthattunk a piacokon. A Nasdaq 100 index 2,5 százalékos emelkedésével ismét megközelítette a 20 ezer pontos szinteket, de az S&P 500 is 1,7 százalékos emelkedést produkált, ráadásul ez új történelmi csúcs elérését is jelentette egyben. A techszektor, illetve a ciklikus fogyasztási javak szektora is kiemelkedett a mezőnyből, így a chipgyártók is 4-5 százalékos ugráson vannak túl. Egyébként Európában is sokat javult a piaci hangulat, hiszen a német DAX is új csúcsra került, ráadásul 19 ezer pont felett tudott zárni.
Magyar piac: A nemzetközi sikerekből nem tudott táplálkozni a magyar a piac, így jelentős mozgásokról nem beszélhetünk, ugyan a BUX pluszban zárta a kereskedést, de a 0,4 százalékos emelkedés nem nevezhető kiemelkedő teljesítménynek. A főbb papíroknál tehát folytatódott az oldalazás, egyelőre a Mol sem tudott újult erővel fordulni a piacon, míg a Telekom is egy szűkebb sávba ragadt már hetek óta. Kiemelkedő az Opus részvénye volt, ami több éves csúcson, 480 forinton zárt.
Magyar gazdaság: Nagy Márton miniszter tegnap bejelentette, hogy arra kéri a kormány a bankokat, hogy önkéntes alapon szorítsák 5 százalék alá a lakáshitelek THM szintjét. Emellett a kormány egy új hitelt vezetne be a 17 és 22 év közötti munkások támogatására. Az NGM emellett az adómentes borravaló technikai feltételeinek megteremtését, valamint a SZÉP kártya digitalizációjának bevezetését is kéri a bankoktól.
Forint: A dollár gyengülése ellenére sem tudott erőt meríteni a forint, így az EURHUF egyelőre a 394-es szinteken ragadt meg, nem tudta letörni még az 50 napos mozgóátlagot a devizapár. Ma reggel is ennek a szintnek a környékén mozog az árfolyam, a forintot befolyásoló makroadat nem érkezik már ma, így akár folytathatja az elmúlt napokban látott oldalazást az EURHUF.
Nemesfémek: Tovább folytatódik az arany emelkedése, a nemesfém árfolyama ma reggelre így a 2600 forintos szintig erősödött vissza, bár tartós áttörésről sem beszélhetünk egyelőre. Emellett az ezüst árfolyama is nagyobb pluszt mutatott tegnap, igaz, a 32 dolláros lokális csúcsszint eléréséhez még több kellene, egyelőre 31,15 dollár környékén mozog az árfolyam. A kamatok csökkentése segítheti a nemesfémek teljesítményét, a reálhozamok csökkenésével ugyanis vonzóbb befektetéssé válhatnak a kamatot nem fizető, biztonságosabbnak ítélt eszközök, mint a nemesfémek is.
Nike: Elliott Hill lesz a Nike új vezérigazgatója, miután a jelenlegi vezető, John Donahoe, október közepén nyugdíjba vonul. Hill egyébként 32 évet dolgozott a Nike-nál, aki folyamatosan lépkedett feljebb a vállalati ranglétrán, ugyan 2020-ban nyugdíjba vonult, de újra munkába áll majd ősztől. A befektetők egyébként örömmel fogadták a hírt, így 7,5 százalék feletti pluszba került zárást követően az árfolyam.
FedEx: Negatívan reagáltak a részvényesek a FedEx tegnapi gyorsjelentésére, a részvény zárás utáni árfolyama így 11 százalékot esett. A társaság vezetősége jelezte, hogy 2025-ben lassulás várható, valamint a most lezárult negyedév sem sikerült a várakozásoknak megfelelően. A menedzsment meglátása szerint a gyengébb teljesítmény annak tudható be, hogy a vásárlók inkább olcsóbb szállítási megoldásokat keresnek, legyen akár szó a FedEx egyéb versenytársairól, vagy a cég saját lassabb, de olcsóbb szolgáltatásairól. A negyedévet így 3,6 dolláros EPS-sel zárta a cég, bőven elmaradva a konszenzus 4,77 dolláros várakozásától.
Mercedes-Benz: A BMW után tegnap este a Mercedesnél is bejelentették, hogy visszavágják az idei éves profitvárakozásukat. Eszerint 7,5-8,5 százalék közötti működési eredményhányadot várnak a cégnél, korábban ez a szám 10-11 százalék volt. Hasonlóan, mint a BMW esetében, a Mercedes menedzsmentje is a gyengébb kínai értékesítéseket emelte ki a visszavágás okaként, de a globális gazdasági környezet sem a legtámogatóbb jelenleg. Az autógyártó részvénye tegnap még 2 százalék feletti emelkedést mutatott be, azonban a mai nap már gyengébben indulhat.
jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.