Nemzetközi piacok: Visszább vettek a lendületből az amerikai részvények, így a nagyobb indexek szintjén már kisebb mínuszok jellemezték a tegnapi kereskedést. Európában inkább bizonytalanságot lehetett látni a tegnapi kereskedés során, a DAX 0,3 százalékos mínuszban zárt, miközben a CAC 40 index már kisebb pluszba került nap végére. A piacok a mai Fed kamatdöntésre várhatnak elsősorban, ahol a jegybank várhatóan a további kamatcsökkentés mellett dönthet, de a jegybanki kommentárok is érdemben mozgathatják még a piacokat. 

Magyar piac: A nemzetközi piacokhoz hasonlóan a magyar tőzsde is gyengélkedés jeleit mutatta, így 1 százalék feletti mínuszban zárta a kereskedést a BUX index. A nagypapírok közül a Mol és a Richter teljesített a leggyengébben, hiszen mindkét részvény 2 százalék feletti esést könyvelt el, de a Telekom és az OTP is mérsékelt mínuszban zárt. Azonban év eleje óta így is 30 százalék körüli plusznál jár a BUX index, ezen belül is az OTP és a Telekom felülteljesítőnek számít.

MNB kamatdöntés: A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat mértékén az MNB, így az továbbra is 6,5 százalékon maradt. A döntést követően Virág Barnabás alelnök tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondta, hogy jövőre felfelé mozdulhat el az inflációs pálya, míg a 3 százalékos szinthez majd csak 2026-ra térhet vissza. Emellett jövőre 2,6-3,6 százalékos GDP-növekedést prognosztizál a jegybank itthon, amely némileg alacsonyabb a korábbi előrejelzéshez képest. Továbbra is a stabilitás fenntartása a jegybank feladata, így pedig akár hosszabb ideig is fenntarthatják a 6,5 százalékos kamatszintet.

Forint: Nagy meglepetést nem okozott az MNB tegnap, eleinte a forint tartani tudta magát, majd kisebb gyengülésnek indult, így az EURHUF árfolyama is felfelé mozdult el. A 408-as szint egyelőre erős támasznak bizonyul, ráadásul az 50 napos mozgóátlag is védelmet nyújthat rövidebb távon is az EURHUF számára.

Egyesült Királyság: 2,6 százalékra emelkedett az éves infláció a várakozásoknak megfelelően novemberben, ez ismét némi növekedést jelent az előző havi 2,3 százalékos értékhez képest. Kérdéses, hogy fog-e még kamatot vágni decemberben a brit jegybank, jelenleg 4,75 százalékos szinten áll az alapkamat mértéke, de az emelkedő infláció szűkítheti a teret a jegybank előtt.

Német gazdaság: Vegyes makroadatok érkeztek tegnap a német gazdaság kapcsán. Egyrészről az IFO hangulatindex alacsonyabb lett a vártnál, és a 84,7 pontos decemberi szint visszaesést jelent a novemberi adathoz képest jelezve, hogy a piaci szereplők még nem igazán optimisták a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban. Ugyanakkor a ZEW index már a várt 6,9-es szint helyett már 15,7-re emelkedett decemberben, ami nagyobb befektetői optimizmusról árulkodik. Németországban februárra előrehozott választásokat írtak ki, miután hétfőn elvesztette a bizalmi szavazást Olaf Scholz kancellár.

Pfizer: Felülteljesítette tegnap a Pfizer részvénye a piacot a maga 4,7 százalékos emelkedésével, a piaci szereplők pozitívan fogadták a gyógyszergyártó 2025-ös várakozásait. A cég szerint az éves bevétel 61-64 milliárd között alakulhat, míg EPS terén 2,8-2,9 dolláros részvényenkénti eredmény van kilátásba helyezve. A céges várakozások nagyjából egybeesnek a konszenzus várakozásaival, a piaci szereplők tehát inkább a megerősítésnek örülhettek, miután az idei év nem sikerült a legerősebbre. 

Mol: Tegnap bejelentette a Mol, hogy gázüzemet és kutatási-termelési eszközöket vásárolt Endrőd közelében. A napi termelés körülbelül 1100 hordó egyenérték, emellett további kutatási lehetőséget kínálnak a telkek. A tranzakció várhatóan jövő év első felében zárulhat.

Tartalom lezárása:2024.12.18 08:34
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Érkezik a tőzsdére a Gránit

Mohácsi Mihály | 2024.12.18 14:32
Újabb szereplővel bővül a BÉT piaca

Így keres 100 milliárdokat a magyar lakosság, van még tér felfelé!

Cinkotai Norbert | 2024.12.18 09:07
Jelentősen nőttek a megtakarítások a harmadik negyedévben