Nem jött jól a DeepSeek okozta tőzsdei esés az ASML számára sem, amely a hét elejét így gyengén indította, míg a ma reggeli gyorsjelentés már ennek ellenkezőjét váltotta ki a befektetőkből. Nagyobb pluszba tudott kerülni a papír, ezzel az esés nagyobb részét le is dolgozta, a negyedéves számok is bizakodásra adnak okot, látható, hogy továbbra is erős a kereslet az AI termékek iránt.
Megmentette a holland ASML a hírnevét, mivel a vállalat erős megrendelési számokról tett tanúbizonyságot ma reggel. Visszaemlékezhetünk a tavalyi évre, mikor az új megrendelések mértéke még távol állt a stabilitást jelző szintektől, és a részvényárfolyam is nagyobb visszaesést produkált. A negyedévek során nem hozta a várt számokat a cég, így a harmadik negyedéves jelentést követően az éves előrejelzését is mérsékelnie kellett a vezetőségnek, amelyet a befektetők sem fogadták kitörő örömmel.
Azonban a negyedik negyedév már kellemes meglepetést tartogatott, különösen az új megrendelések tekintetében, ez pedig némi lélegzetvételhez juttattja a céget. A negyedév során az új megrendelések összege 7,1 milliárd euróra emelkedett. A korábban csökkentett idei évi bevétel előrejelzés (30-35 milliárd euró) elérhetőnek tűnik így, erre pedig a piac is pozitívan reagált.
Ráadásul erős első negyedéves eredmények kerülhetnek így kilátásba. A bevételek 7,5-8 milliárd euró között alakulhatnak, kiegészülve egy 52-53 százalékos bruttó marzzsal, ez pedig a várakozásokhoz képest is felülteljesítést eredményezhetne. A cég a robusztus megrendelések és az erősnek ígérkező első negyedéves eredmények ellenére sem változtatott az éves várakozásain, így változatlanul 30-35 milliárd euró és 51-53 százalékos bruttó profitmarzsot prognosztizál a menedzsment.
A negyedik negyedéves számok tehát kisebb meglepetést okoztak, de elsősorban az új megrendelések mértékére figyelhettek fel a befektetők. Az erős eredmények elsősorban a telepített bázis szolgáltatásoknak és a 2 eladott High NA EUV egységnek köszönhető, de a magasabb marzsok is segítik a cég profitabilitásának javulását.
A vezetőség kiemelte ismét, hogy az AI fejlesztése nem egyformán előnyös a félvezetőpiac minden szegmensében, de a mesterséges intelligencia még mindig domináns részét képezi a bigtech cégek beruházásainak. Konkrétumokat egyébként nem emelt ki a vezetőség, de akár a memóriaszegmens versenydinamikájára, az Intel problémáira és a kínai szankciókra is gondolhattak a cégnél.
Nagyot mozgott a részvény
Az elmúlt napok volatilitása miatt nehézkéssé vált a technikai kép elemzése, hiszen a DeepSeek körüli hírek hatására 7 százalékos mínuszba került az árfolyam, míg mostanra újból az 50 napos mozgóátlag fölé tudott ugrani a papír. Ez a negatív piaci hangulat tehát az ASML esetében is váratlan és meglepő mozgásokat váltott ki, érdemes lesz figyelni rövid távon, hogy az 50 napos mozgóátlag kellő védelemmel tudja-e felruházni a részvényt. Az utóbbi időben egyébként már egy trendfordulat képe kezdett kirajzolódni a grafikonon, ebbe rondítottak bele a kínai vállalattal kapcsolatos hírek, így, ha kitartana a lendület, akár a 200 napos mozgóátlagot is tesztelhetné a papír. Az 1000 eurós szintek egyelőre kellő távolságra tartózkodnak a jelenlegi árfolyamtól, ennek eléréséhez kellőképpen javulnia kellene a piaci megítélésnek, az erős fundamentumok azonban nyújthatnak némi támaszt a részvény számára.
Az ASML napi grafikonja (2025. 01. 29. 15:30)
A vezetőség által közölt gyengébb előrejelzés még tavaly nagyobb ütést mért az árfolyamra, ezt követően lassabban indult kilábalásnak a részvény, ráadásul ez az elemzők körében is jelentősebb célárvágásokat eredményezett. Azonban többnyire vételi ajánlások figyelhetők meg változatlanul, ennek fényében a konszenzusos célár is 835 eurónak felel meg, emellett egyébként az 1 éves előretekintő P/E ráta is visszább esett, mostanra már az elmúlt 5 év átlaga alatt mozog a mutatószám.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.