Több erős szint is védi a Visa árfolyamát a mostani szinteken, így egyre érdekesebben fest a technikai kép. A cég növekedése azért stabil maradhat a következő években, az értékeltség pedig sokat mérséklődött, így 2023 elejét kedvező szintekről várhatja a részvény.
Kimondottan érdekes szinteken jár a Visa árfolyama az év utolsó napjai felé közeledve. A fizetési megoldásokkal foglalkozó, világszerte ismert cég árfolyama ugyanis 200 dollár közelébe csúszott vissza az utóbbi napokban lévő általános piaci gyengélkedés következtében. Ugyanakkor néhány hete még a 218-220 dolláros szintek áttörésével próbálkozott, vagyis a legelső ellenállásokig is 10 százalékos tere lehet a papírnak.
Nem ez teszi viszont igazán érdekessé papírt, ugyanis az elmúlt napokban fontos mozgóátlagokhoz érkezett el. Az 50 és a 200 napos mozgóátlag is 200 dollár fölé ért, ráadásul egy aranykereszt jelzés is formálódhat így, amennyiben sikerül megtartania ezeknek a mozgóátlagoknak az árfolyamot. Emellett a 200 dollár is erős lélektani támasz lehet, vagyis van honnan fordulnia a papírnak.
Szeptember végétől látható volt egy emelkedő trend, ugyanakkor ezt mintha letörte volna a papír. Az ellenállás így ennek az esetleges visszatesztje, és a korábbi lokális csúcs lehet 218-220 dollár körül, sokkal nagyobb optimizmusra talán most nincsen ok rövid távon. Ez viszont még mindig 10 százalék körüli szinteket jelentene a mostani árfolyamhoz képest.
A Visa napi grafikonja (2022.12.23. nyitás előtt)
A heti grafikon szintén legalább ennyire érdekesen fest, mivel egy csökkenő trendvonalat tört át a Visa, most pedig ennek a visszatesztje látható. Itt sincsenek ráadásul messze az indikátorok, mivel a 200 hetes mozgóátlag 200 dollárnál jár, az 50 hetes pedig 205 dollár környékén. A trendvonallal kiegészítve tehát 200 dollárig lefelé nagyon sok támasz található a részvény számára.
Talán valamivel merészebb célokat is kijelölhet magának középtávon a papír, amennyiben sikerülne egy pozitívabb trendet megcélozni. A markánsabb ellenállás ugyanis 230 dollárnál van a heti grafikon alapján, ami már több mint 15 százalékos pluszt jelentene a mostani szintekről. Összességében az indikátorok nem festenek annyira rosszul, az MACD ugyan eladási jelzés felé közelíthet már, de ez még feltehetően odébb van, közben az RSI pedig 50 körüli értékével szintén jelzi, hogy még lehet tér felfelé a túlvettség eléréséig.
A Visa heti grafikonja (2022.12.23. nyitás előtt)
Az elemzők szerint egyébként rendben vannak a fundamentumok, mivel 250 dollár körül áll a célárak konszenzusa, ami jócskán, 20 százalékkal haladja meg a mostani szinteket. Igaz valamelyest csökkentek a célárak, de stabilan felértékelődést mutat az utóbbi időszakban is, miközben az értékeltség mostanra sokat mérséklődött. A 12 havi előretekintő P/E ráta 24 körül áll, ami jelentős különbség a 2020-2021 körüli 36-38-as zóna után, persze a piaci értékeltség is alacsonyabb lett.
Közben a fundamentumoknál látható, hogy a bevételek még az aktuális és a 2024 szeptemberében záródó üzleti évben is 10 százalék körüli éves növekedést mutathatnak, nagyon erős marzsok mellett. Emiatt ebben a két évben 8,3-9,6 dolláros EPS-t érhet el a cég, ami továbbra is intenzív növekedés lenne a pár évvel korábbi számok után.
Összességében tehát változatlanul stabil fundamentumokkal, eredményszámokkal és mérleggel rendelkezik a Visa. A technológia-kapcsolt cégeket persze nem preferálták az utóbbi időszakban a befektetők, ugyanakkor a Visa viszonylag erős támaszoknál jár, így érdemes lehet figyelni a következő napokban.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.