A német piac új lendületet kapott, ezzel együtt pedig a Commerzbank is a 200 napos mozgóátlagáról pattant fel a napokban. Az indikátorok alapján is lenne még tér a német bankpapír előtt, idővel újból célba vehetné a lokális csúcsokat is az árfolyam. Az Unicredit oldaláról érkező felvásárlási hírek egyelőre alábbhagytak, de a jövőben is fennmaradhat az érdeklődés az olasz bank részéről.

Csúcsra emelkedett a német tőzsde, azonban a DAX indexben még bőven vannak lemaradó papírok is, mivel az index jelentős részét például az SAP, a Siemens vagy az Allianz részvénye teszi ki. Ezzel együtt viszont más részvények is újra erőre kaphatnak, többek között a bankpapírok is újra erőt mutatnak a piacon.

A Commerzbank részvénye az Unicredit felvásárlási szándékára emelkedett korábban, azonban itt a politikai akadály is felmerült a felvásárlás kapcsán, így egyelőre az ezzel kapcsolatos pozitív momentum eltűnt a részvényárfolyamból. Technikailag novemberben az európai részvények gyengébben teljesítettek, és ezzel a Commerzbank is a 200 napos mozgóátlag környékére esett vissza, ahonnan azonban az elmúlt napokban újult erőre kapott a részvény.

Így tehát a napokban a 200 napos mozgóátlagról egy fordulat látható, és egy rést is betölthet az árfolyam. A hosszabb távú trend emelkedő, és a mozgóátlag rendre többször sikeresen tudta megállítani az esést. Elsősorban így támaszt a 200 napos mozgóátlag jelenthet, míg felfele a 15 eurós szint, illetve a 15,8 eurós szint jelenthet ellenállást. Emellett az 50 napos mozgóátlag is ellenállás lehet. Az idei évi csúcs 17 euró, ez lehetne az elsődleges cél egy emelkedő trend esetén.

A 13,9-14 euró körüli szintek nyújthatnának még támaszt, bár ennek elérése a trend megtörésével járna együtt, amely alaposan belerondítana a technikai képbe. Az indikátorokat tekintve szintén pozitív fordulat kirajzolódását láthatjuk, az RSI a 30-as szintek alól indult újból felfelé, míg az MACD egyre jobban közelíti a vételi jelzését.

A Commerzbank napi grafikonja (2024. 12. 04. 11:45)

A heti grafikonon is egyébként szembeötlő az emelkedő trend, hiszen az 50 hetes mozgóátlag mentén már két éve töretlenül menetel a részvény, olykor-olykor visszatesztelte az átlagot az árfolyam, de láthatóan erős támaszként funkcionált a közelmúltban. Ennek mentén tehát folytathatná az emelkedő trendjét a papír, amelynek rövid-középtávú célja a 17 eurós lokális csúcs meghódítása lehet.

A Commerzbank heti grafikonja (2024. 12. 04. 11:45)

Egyelőre alábbhagytak a hírek az Unicredit-Commerzbank felvásárlással kapcsolatban, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben csökkent volna az olasz bank érdeklődése. Jelenleg az Unicredit 21 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik (derivatív ügyletekkel együtt) a Commerzbankban. Az olasz bank pedig 29,9 százalékos részesedést szeretne elérni, amely már vételi ajánlattételi kötelezettséget jelentene. Nyilvánvalóan ez felügyeleti jóváhagyást igényel, tehát egyáltalán nem biztos, hogy a jelenlegi tulajdonrésze mellett ezt az Unicredit megkapja.

A felvásárlástól függetlenül a Commerzbank fundamentumai javultak a harmadik negyedéves gyorsjelentés után. Bár a kamatcsökkentések negatív hatásai láthatóak a kamatbevételeken, de a díjbevételek növekedése ezt ellensúlyozhatja, illetve a volumen oldali növekedés (amennyiben az eurózóna hitelezése felgyorsulna) szintén jelenthet növekedési potenciált. 

Relatív értékeltségi mutatószámok alapján sem tűnik túlértékeltnek a részvény a jelenlegi szinteken, hiszen a 0,6-es P/BV mutató szektor szinten sem számít magasnak, így továbbra is diszkonton forog a papír, amit az elemzői célárak is jól tükröznek. A konszenzus 18 euró feletti célárat lőtt be, amely a jelenlegi árszinthez képest is 25 százalékos felértékelődési potenciállal kecsegtet, valamint a Bloomberg adatai között csak vételi és tartási ajánlásokat figyelhetünk meg.

Tartalom lezárása:2024.12.04 12:25
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Egyesülhet a Commerzbank és az Unicredit?
Grébel Szabolcs | 2024.09.12 14:53
9 százalékos részesedést szerzett a Commerzbankban az olasz bank
Megmozgatták a piacokat az európai választások
Mohácsi Mihály | 2024.06.19 16:14
A politikai bizonytalanságot árazzák a piaci szereplők

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.12.04 08:32
Forint, olaj, Salesforce, Marvell

Magyar Telekom: Van még tér a növekedésre

Varga Dániel | 2024.12.03 13:56
Új szintekre mozdulhatnak a marzsok

Kulcsfontosságú szintnél a BMW

Cinkotai Norbert | 2024.12.03 12:09
Az 50 napos mozgóátlag áttörésével próbálkozik