Sikerült felülteljesítenie az elemzői becsléseket a CrowdStrike-nak a most lezárult negyedévben, emellett az idei várakozásait is megemelte a vezetőség, tehát a kibervédelmi piac egyelőre robusztus bővülésre képes. Mindezek ellenére kisebb eséssel reagált a részvény a tegnapi jelentésre, látni kell ugyanis, hogy a kifejezetten magas értékeltség alapján a jelentés kapcsán ennél többre számíthattak egyes piaci szereplők. A céget követő elemzők egyelőre optimisták maradtak a részvény kapcsán, a magasabb árszintek ellenére is.

A CrowdStrike tegnap piaczárás után tette közzé az október végéig tartó harmadik negyedéves eredményeit, a menedzsment megemelte az egész évre vonatkozó bevételi és profitvárakozását, valamint harmadik negyedévre vonatkozó várakozásokat is felülmúlta a cég. A harmadik negyedéves bevétel 29 százalékkal 1,01 milliárd dollárra nőtt, ami felülmúlta a 983 milliós elemzői becslést. Ez volt 2022 óta a legnagyobb mértékű felülteljesítése az előrejelzésnek (+2,9 százalék a várakozásokhoz képest), ami a kibervédelmi szolgáltatások iránti növekvő keresletet tükrözi a növekvő online fenyegetések közepette. Mindezek ellenére a részvény több mint 5 százalékos eséssel reagált a jelentést követően.

A CrowdStrike a harmadik negyedévben felülmúlta a várakozásokat, igaz, a bevételi számot egy egyszeri, körülbelül 6,5 millió dolláros szerződés dobta meg. Az egyszeri hatás kiszűrése után viszont így is jelentős maradt a bevételnövekedés. Ezzel szemben a nettó új ismétlődő bevétel (Net New ARR) 0,4 millió dollárral elmaradt a konszenzus várakozásaitól. A jövőbeli várható bevételek (RPO) viszont már 46 százalékkal nőttek éves alapon, ami 2022 óta a leggyorsabb ütem. Ezt elsősorban a korábbi ügyfelek szerződésújításának és a Falcon Flex szerződéseknek köszönhette a cég.

Mindezek ellenére a vezetőség igen konzervatív kilátásokat fogalmazott meg, és hangsúlyozták, hogy a negyedik negyedéves bevételeket is visszavethetik a július 19-i globális informatikai leállás következményei. A menedzsment újabb becslései szerint ez összesítve már 30 millió dollárral vetheti vissza a CrowdStrike bevételeit, míg korábban még csak 25 milliós negatív hatással számoltak.

A vállalat vezetősége így 1,03-1,04 milliárd dollár közötti negyedéves bevételre számít, ami egyébként egybeesik az elemzők 1,03 milliárd dolláros becslésével. Emellett társaság az egész éves korrigált EPS-t már 3,74-3,76 dollár közé várja, ez 3 százalékos emelést jelent a korábbi 3,61-3,65 dolláros sávhoz képest. A CrowdStrike egész éves bevétele pedig 3,92-3,93 milliárd dollár között várható a vezetőség szerint, ami enyhe növekedést jelent a korábbi 3,89-3,90 milliárd dolláros várakozáshoz képest. Az átlagos elemzői prognózis 3,90 milliárd dollár volt, ugyanakkor a magasabb értékeltség alapján ennél akár magasabb értéket is várhattak a piaci szereplők, ami részben magyarázhatja a negatív reakciót.

Annak ellenére, hogy a piac negatívan fogadta a gyorsjelentést, elemzői körökben már nem váltott ki ilyen negatív reakciókat. Sőt, több céláremelést is láthattunk, például a Deutsche Bank, a JP Morgan, és a Bernstein elemzője is megemelte 12 havi célárát, míg a Jefferies vagy a Barclays elemzője még a jelentés előtt néhány nappal megemelt célárát erősítette meg. A konszenzus immár 361 dolláros célárat jelez, és minden 5 elemzőből négyen vételt javasolnak, összességében tehát optimisták a céget követő szakemberek.

Az értékeltség viszont továbbra is igen magas a CrowdStrike esetében, a 12 havi előretekintő P/E ráta tegnap piaci záráskor 87-es értéket mutatott, ami egy kiugró szintnek számít nem csak a szélesebb részvénypiacon, de a technológiai szektoron belül is. Érdekességként a június-júliusi árfolyamszintek mellett is hasonló értékeltséget láthattunk a CrowdStrike esetében, ami mutatja, már igen magas szinteke szökött a részvény árazottsága, ami önmagában is kockázatot jelent.

Megakadt a lendület a grafikonon

Jól látható a részvény napi grafikonján, hogy a nyár közepi Windows leállás igen érzékenyen érintette az CrowdStrike árfolyamát, amire az augusztus eleji piaci turbulencia még rá is tett. Ezt követően viszont a piaccal együtt a CrowdStrike részvényének is sikerült gyors emelkedésbe kezdenie, még mielőtt a 200 dolláros szintet letörte volna. Azóta kitartott az emelkedő trend, egyre közeledve a csúcsot jelentő 395 dolláros szintekhez. Az erő tehát megvan a részvényben, bár a tegnapi jelentés megakasztotta valamelyest a momentumot.

Így 360 dollár alá eshet vissza a papír ma nyitást követően, tehát a mozgóátlagok felett tud maradni. Egyébként éppen a mai nappal jelenhet meg az aranykereszt képe a grafikonon, az 50 napos mozgóátlag 538 nap eltelt után újra alulról keresztezheti a 200 naposat. A hosszútávú trend tehát inkább pozitív még, és az is kedvező, hogy a júliusi beesést követően sikerült tartós emelkedő pályára állnia a részvénynek, még ha a mai nap nagyobb csökkenéssel indulhat.

A CrowdStrike napi grafikonja (2024. 11. 27. nyitás előtt)

Tartalom lezárása:2024.11.27 14:56
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Crowdstrike: Folytatódik az emelkedő trend
Grébel Szabolcs | 2023.09.13 14:56
Továbbra is nagy a növekedés a cégnél

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.01.07 08:34
Német gazdaság, forint, olaj, chipgyártók