Szépen teljesített az elmúlt napokban a Visa, a piaci hangulat javulásával ismét emelkedésnek indult a részvény, így a csökkenő trendvonalat is áttörte a papír. Fundamentumok alapján továbbra is stabil lábakon áll a vállalat, további növekedésre számíthatunk mind bevétel-, mind profitsoron.
A Visa több más fizetési szolgáltatóval együtt bejelentette, hogy felfüggeszti a szolgáltatásait Oroszországban, így ennek kapcsán március tovább esett a részvény árfolyama. Elmondásuk szerint a bevételek közel 4 százaléka származik Oroszországból, azonban a stabil növekedési várakozások ellensúlyozhatják az így keletkező kieséseket a vállalat esetében. Az elkövetkező években 12-15 százalékos éves bevételnövekedést prognosztizál az elemzői konszenzus, míg a profit mértéke még gyorsabb ütemben növekedhet.
A cég fundamentumai tehát stabilak, kedvező jövő állhat a társaság előtt, így ezek alapján a vállalat értékeltsége nem is tűnik túl magasnak. Az elmúlt időben az árfolyam mellett a Visa előretekintő P/E mutatója is esést produkált, jelenleg 27-es rátán forog a részvény, ez alacsonyabb az elmúlt 5 év átlagánál. Korábbi években közel 38-as mutatóval is rendelkezett a Visa, így látható, hogy az elmúlt időben olcsóbbá vált ez alapján a papír, persze a piachoz képest legfeljebb a prémium csökkent, olcsónak azért így sem nevezhető a papír.
Az elemzők ugyanakkor továbbra is optimisták a részvénnyel kapcsolatban, hiszen a Bloomberg adatai alapján 38 elemző vételre, míg 4 elemző tartásra ajánlja a Visa papírjait. Ennek függvényében a konszenzusos célár 273 dollár körül áll jelenleg, ez a mostani szintekhez képest 29 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
A lokális mélypont elérését követően szépen megindult a Visa árfolyama, így a 190 dolláros szintektől már 10 százalékot emelkedett a részvény. Idén egyelőre mérsékelt mínuszban áll a Visa, azonban a piac teljesítményét így is felülmúlja. A kedvező piaci hangulat további emelkedést hozhatna a papírnak, így a következő időszakban fontos szinteken küzdheti át magát az árfolyam.
A csökkenő trendvonal áttörését követően folytatni tudta a felfelé irányuló mozgását a papír, a következő akadályt az 50 napos, illetve majd feljebb a 200 napos mozgóátlagok jelenthetik. Közben a 220 dolláros ellenállási szinten is túl kell jutnia a részvénynek, erre a múltban már többször is láthattunk példát. Az elmúlt félév lokális csúcsával megegyező 235 dolláros szint átlépése sokat javítana a technikai képen, hiszen ebben az esetben újra célba vehetné a történelmi csúcs elérését a Visa árfolyama.
Közeli támaszként szolgálhat a 205-207 dolláros zóna, amelyen tegnap sikeresen túljutott a részvény, illetve lejjebb a 190 dollár körüli szint többször is megállította már az árfolyam esését. A legutóbbi korrekció során is innen tudott fordulni az árfolyam. A lokális mélypont elérésekor az RSI indikátor is kritikus tartományokba esett vissza, továbbá a napokban az MACD is beadta vételi jelzését, ezzel újabb impulzust adva a befektetők részére.
A Visa napi grafikonja (2022. 03. 17. nyitás előtt)
A hosszabb távú heti grafikont is érdemes közelebbről vizsgálni, hiszen jól látható, hogy az elmúlt hetekben a 200 hetes mozgóátlag közelébe esett vissza a Visa, azonban érintenie éppen nem sikerült az átlagot, de így is egy felpattanás rajzolódott ki ezt követően. A 217-220 dolláros zóna jelentheti az első akadályt az árfolyam számára, míg ezt követően az 50 hetes mozgóátlag, illetve a 237 dolláros szint leküzdése lehetne a részvény célja.
A tőzsdére vezetése óta soha nem érintette a 200 hetes mozgóátlagot a Visa árfolyama, ebből is látszik, hogy egy folyamatosan emelkedő részvényről beszélhetünk. Azonban, ha mégis letörné ezt a védelmi zónát az árfolyam, akkor a 180-187 dolláros szintek segíthetik ki a papírt. Az indikátorok inkább semleges tartományokban mozognak, az RSI valamelyest emelkedést tudott produkálni az elmúlt időben.
A Visa heti grafikonja (2022. 03. 17. nyitás előtt)
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.