Mint ahogy azt korábban is lehetett várni, igen erős negyedévet tudott zárni a Goldman Sachs, így a magasabb elemzői prognózisokat is könnyedén felülteljesítette a társaság. A legfontosabb kereskedési bevételek több mint 30 százalékkal emelkedtek tavalyhoz képest, a Trump-trade hatása tehát erős volt. Emellett a vagyonkezelési és a befektetési banki üzletág is szépen teljesített, miközben a költségek még csökkenni is tudtak. A Goldman Sachs egy részvényre eső nettó profitja így 12 dollár volt, ami több mint 40 százalékos felülteljesítést jelent.

Erős számokat tett közzé negyedik negyedéves gyorsjelenetesében a Goldman Sachs, ami elsősorban kereskedési tevékenység meglepően jó szereplésének volt köszönhető, de a befektetési banki tevékenység, illetve a vagyonkezelési üzletág is jól szerepelt.

A Goldman Sachs kereskedési üzletága a tavalyi utolsó negyedévet 6,19 milliárd dolláros bevétellel zárta, ami éves szinten 33 százalékos emelkedésnek felel meg. A negyedik negyedév jellemzően gyengébben alakul kereskedési bevételek szempontjából, de jól látható, hogy a harmadik negyedévhez képest alig volt lemaradás, ebben a Trump-trade hatása is segített. Azt az évindító elemzésünkben is kiemeltük, hogy a tavalyi negyedik negyedévben magas kereskedési bevételeket érhettek el az amerikai befektetési bankok. Az elemzői várakozások egyébként kisebb növekedéssel (18 százalék) számoltak ezen a soron. Azonban a részvény és FICC kereskedési bevételek is 30 százalék feletti javulást mutattak 2023 Q4-hez képest, a felülteljesítés tehát általános volt.

Ugyan kisebb hányadát teszi ki az összbevételnek, mint a kerekeskedési ágazat, de a befektetési banki tevékenység után befolyt bevételek is szépen emelkedtek, előző évhez képest 24 százalékkal. Így a 2 milliárd dolláros szintet újra át tudta lépni a szegmens, igaz, a konszenzus is hasonló növekedéssel számolt előzetesen. Érdemes még kitérni a vagyonkezelési üzletág eredményeire is, ahol szintén felülteljesítés volt látható a negyedik negyedévben. A vagyonkezelés 4,7 milliárd dolláros bevétel elérésére volt képes, ez közel 600 millióval haladja meg a piaci prognózist. Tavalyhoz képest ráadásul ez 8 százalékos javulást jelent, amit elsősorban a kezelési díjak növekedése hajtott.

A Goldman Sachs nem kamatjellegű bevételei így 11,5 milliárd dollárt tettek ki, míg a nettó kamatbevételek 2,3 milliárd dollárra emelkedtek a tavalyi 1,4 milliárddal szemben. A befektetési bank összbevétele így 13,9 milliárd dollárra rúgott a negyedévben, ez 23 százalékos éves emelkedést jelent, ami figyelemre méltó teljesítmény. Az egész 2024-es évet pedig 53,5 milliárdos bevétellel zárta a Goldman Sachs, így 16 százalékos javulást volt képes elérni 2023 után. Tér pedig lenne a javulás folytatására, hiszen 2025-ben az erős amerikai gazdaság mellett a lazább szabályozás is kedvező környezetet teremhet a befektetési bankok számára, valamint a kamatbevételek is erősen alakulhatnak egyelőre.

Tehát erősek a bevétel oldali számok, de mi a helyzet költségsoron? A Goldman Sachs itt sem okozott csalódást, mivel a nem-kamatjellegű ráfordítások 3 százalékkal visszább estek 2023 Q4-hez képest, mint ahogy azt az elemzők is várták. Így 8,3 milliárdos működési költséggel zárta a negyedévet a bank, úgy, hogy a dolgozói fizetések és juttatások emelkedtek tavalyhoz képest. A nettó profit így 4,1 milliárdra emelkedett, bőven hozva a várakozásokat. Ez EPS soron közel 12 dolláros eredménynek felel meg, miközben a konszenzus csak 8,2 dollárral számolt. A Goldman Sachs profitabilitása tehát érdemben tudott javulni, a negyedik negyedévet már 15,5 százalékos ROE mellett teljesítette, ami jelentős ugrás ez előző negyedéves 10,4 százalékhoz képest.

Pozitív a reakció

A jelentés tehát igen erősre sikeredett, ami a piaci reakción is látszódik. Továbbá a részvényesi hangulatot az is segíthette, hogy a decemberi maginfláció meglepetésre csökkeni tudott az Egyesült Államokban. Így tehát a Goldman Sachs papírja az egy hónapos csúcson kezdte kereskedését, de akár még lenne további tere az emelkedés folytatásához is. Fentebb a 610 dollár körüli szinteket érdemes még figyelni, hiszen tavaly itt jelölte ki csúcsait az árfolyam. Az indikátorok alapján is kitarthat az emelkedő trend, hiszen az MACD vételbe váltott át, de az RSI sem jelez túlvettséget még.

A Goldman Sachs napi grafikonja (2025. 01. 15. 15:35)

A piaci szereplők mellett a Goldmant követő elemzők is pozitívan értékelték a látottakat, így több, korábban megemelt célár is megerősítésre került. A konszenzusos célár így 620 dollár maradt a Goldman Sachs esetében, tehát nincs kizárva a további árfolyamemelkedés. Ezt alapvetően a technikai kép is támogatja, de a piaci környezet is támogatható lehet az év hátralévő részében a befektetési bankok számára.

Tartalom lezárása:2025.01.15 15:44
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Goldman Sachs: Erős kereskedési bevételek
Mohácsi Mihály | 2024.07.15 15:26
Nem okozott csalódást a befektetési bank
Trendvonalról fordulhat a Goldman Sachs?
Mohácsi Mihály | 2023.06.27 15:01
Egy éve nem törte le a támaszt a részvény

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

United Airlines: Ködös kilátások mutatkoznak

Varga Dániel | 2025.04.16 11:58
Emelkedne az árfolyam a bizonytalan környezetben is

11 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.04.16 08:39
Forint, arany, Nvidia, United Airlines