Az európai energiacégek sem kezdték rosszul az évet, a TotalEnergies árfolyama pedig már fontos szinteket tört át. A heti grafikonon a fontos szintekről való felpattanás látható, miközben a napi grafikonon is tetten érhető a lendület, amivel teret nyithat maga előtt a papír. Az árazás meglehetősen alacsony a szektor kapcsán, így az év elején lendületben lévő részvényekre érdemes lehet figyelni.

Izgalmasan kezdték az európai energiacégek is az idei évet, a francia TotalEnergies például jelentős felpattanást mutatott az utóbbi napokban. Tegnap már kiemeltük a technikailag kedvező képet a ConocoPhillips kapcsán, most érdemes így Európáról beszélni kicsit. A TotalEnergies árfolyama ugyanis áttörte az 50 napos mozgóátlagát, amivel technikailag is kedvező trendet indíthat el.

Ki kell emelni már az elején, hogy akár a növekedési ütem akár a profitok kapcsán azért nem a legerősebb kép tárul a befektetők elé. A konszenzus ugyanis úgy számol, hogy a következő években a bevételek azért csökkenő pályán mozoghatnak, bár alighanem egy vártnál magasabb olaj és gáz árszínvonal azért ebben tudna meglepetést okozni. Mindenesetre egyelőre kisebb mínusz látható, de a 2023-as 218 milliárd euróról így is 200 milliárd euró körüli szint maradhat meg 2026-ra. A profitszámok közben hasonlóan csökkenést mutatnak, ugyanakkor a 2024-2026 közötti időszakban éves szinten 17-18 milliárd euróval azért számol nettó soron a konszenzus.

Emellé pedig látni kell azt, hogy a részvényt abszolút nem árazzák magasan ilyen mutatók mellett, a 12 havi előretekintő P/E ráta 7,3 körül mozog, ami bár lassan javult az utóbbi években, az elmúlt hónapokban azért jelentősen mérséklődött a 8,5 körüli szintekről. A piaccal szemben tehát jelentős a diszkont, miközben az árfolyam is tavaly tavasz óta nagyjából 25 százalékot csökkent. Az energiaipar kapcsán ez nem egyedi eset a tőzsdei részvények közül, a mostani olajár-emelkedés viszont a TotalEnergies árfolyamánál is fordulatot hozott.

A mozgóátlag áttörése tehát technikailag is pozitívum, az ellenállásokat már magasabban lehet figyelni. Enyhe ellenállás talán 58 eurónál is mutatkozik, ugyanakkor az őszi csúcsok inkább 63,5 eurónál jelölnek ki egy zónát, ehhez pedig még a 200 napos mozgóátlag 62 eurós szintje is relatíve közel helyezkedik el.

Jól látszik az is, hogy az indikátorok pár nap oldalazás után jókor jeleztek, legyen szó akár az MACD, akár az RSI indikátorról. Ezzel kapcsolatban pedig pozitívumként talán azt lehet most kiemelni, hogy az RSI a túlvettségtől még messze, miközben az MACD eladási jelzése sem tűnik reálisnak nagyon rövid távon. A részvény így erőt mutathat ahhoz, hogy a mozgóátlagát tartósan áttörje, amivel egy jó középtávú trendet is megalapozhat.

A TotalEnergies napi grafikonja (2025.01.09. 11:00)

Ezek a folyamatok fontosak amiatt, hogy a heti grafikonon a fordulat jeleit csak most kezdi igazán mutatni a papír. Világosan látszik, hogy a 2023 márciusában és júliusában is sikeresen tesztelt szintekről próbál meg elrugaszkodni az árfolyam, az 52 euró tehát igen fontos, látszólag pedig sikeresen vizsgázott most is.

Ki kell emelni azt is, hogy a 200 hetes mozgóátlag is ezen a szinten található, ami szintén sikeresen fogta meg az árfolyamot. Hosszú távon ez is pozitív kicsengéssel bírhat a piac számára, ugyanakkor az ellenállásokat is látni kell, hogy 62 eurónál jóval magasabbra tekinteni talán a heti grafikon alapján sem érdemes még.

Az indikátorok is kifejezetten pozitívak, hiszen az MACD határozottan vételi szignál felé fordult, míg az RSI kapcsán ezt már láthattuk is az enyhén 30 alatti szintekről 40 közelébe emelkedő indikátorral. A napi grafikonon lévő folyamatok tehát közép távon is kedvezőbb trendeket indíthatnak el, ehhez pedig sem túlzott értékeltség, sem drámaian romló fundamentumok nem társulnak most, továbbá még az olajpiaci környezet is hátszelet biztosít.

A céget követő intézményi elemzők egyébként a bevételek kapcsán várt csökkenés ellenére is optimisták azért, a célárak konszenzusa a Bloomberg adatbázisa alapján 68 eurónál található, ami a mostani árfolyamot azért érdemben, 23 százalékkal haladja meg. Érdemes tehát figyelni a részvényt, mivel az energiapapírok egyelőre remekül kezdték az évet.

A TotalEnergies heti grafikonja (2025.01.09. 11:00)

Tartalom lezárása:2025.01.09 11:59
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Szűkül a tér a TotalEnergies előtt
Varga Dániel | 2024.07.19 12:19
A jelentés előtt gyűjtene erőt a részvény
TotalEnergies: Fordulna az energiaszektor?
Varga Dániel | 2024.06.19 13:59
Korrekciót követően javítana a részvény
9 fontos hír ma reggel
KBC Equitas | 2023.04.27 08:45
USA gazdaság, Meta, Deutsche Bank, TotalEnergies
Mire számítsunk az olajpiacon?
Grébel Szabolcs | 2022.09.22 14:51
Tart a korrekciós szakasz az olajárakban
Tényleg csak az olajszektor marad talpon idén?
Grébel Szabolcs | 2022.06.15 15:19
Idén egyértelműen ez a nyerő szektor

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

10 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.01.09 08:36
Devizák, Fed, kötvényhozamok, Duna House

Fontos szintről pattanna fel a ConocoPhillips

Cinkotai Norbert | 2025.01.08 12:32
Jól kezdték az évet az olajcégek

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.01.08 08:25
USA gazdaság, kötvényhozamok, forint, Micron