Egy csökkenő ék alakzatból törne ki az Oracle, és indulna emelkedésnek ismét. A 200 hetes mozgóátlagon fogott talajt a részvény, továbbá az MACD is pozitív képet fest, így ez akár új lendületet is hozhatna az árfolyam számára. Az elmúlt időben sokat csökkent a vállalat értékeltsége, továbbá a versenytársakhoz képest sem tűnik túl drágának a jelenlegi szinteken a papír.

Jelentős esésen vannak már túl a nagy techpapírok, ez alól az Oracle sem kivétel, hiszen a tavaly decemberben elért történelmi csúcsról 40 százalékos esést produkált a papír, ilyenre utoljára 2008-ban, illetve a 2000-es évek elején volt példa, mikor a techrészvények hatalmas zuhanásokat könyvelhettek el. Egyelőre levegővételhez próbálnak jutni ezek a részvények, miközben a recessziós félelmek akár lassabb ütemű szigorításra is késztethetnék az amerikai jegybankot, amely nem lenne rossz hír a cégeknek.

A június közepén közzétett negyedéves jelentés a vártnál jobban eredményeket hozott, így azóta az árfolyam is emelkedésnek tudott indulni. A felhőszegmens egyre nagyobb szerepet tölt be a vállalat életében, így a jövőben is szignifikáns növekedést vár a vezetőség. A Cerner felvásárlása révén még gyorsabb ütemű bővülést realizálhat a jövőben a cég, azonban a dollár erősödése, illetve a magas infláció akár költségcsökkentő lépésekre kényszerítheti a céget, továbbá áremeléssel kompenzálhatnák a kialakult költségnövekedést.

Az Oracle esetében érdemes először a heti grafikont megvizsgálni, hiszen látható, hogy a korrekció következtében egészen a 200 hetes mozgóátlagig esett vissza a részvény árfolyama. A múltban is fontos támaszt jelentett a mozgóátlag, így rövidebb időszakokra ugyan benézett az átlag alá az árfolyam, de sikeresen visszatalált a felfelé vezető útra a papír. Fontos lenne, hogy a piaci hangulat is jelentősen javulni tudjon, azonban rövid távon így is megindulhatna a csúcsok irányába a részvény.

Látni kell, hogy egy csökkenő ék alakzat tűnt fel a grafikonon, ebből való kitörést követően veheti célba először a 74 dolláros, majd a 82 dolláros szintet az Oracle. Az 50 hetes mozgóátlag is akadályt képezhet, az ezen való átjutás további lendületet adhatna a részvénynek.

Védelmet a 65 dolláros szinten kereshetünk, illetve a korábban említett 200 hetes mozgóátlag lélektanilag is kiemelkedő szereppel bírhat. Kicsit lejjebb még az 59-60 dolláros zóna is támaszt jelenthet az árfolyam számára. Az indikátorokra is érdemes egy pillantást vetni, hiszen az MACD éppen beadta vételi jelzését, míg az RSI is fordulat jeleit mutatja.

Az Oracle heti grafikonja (2022. 07. 06. nyitás előtt)

A napi grafikonon is látható, hogy éppen áttörte a csökkenő trendvonalat, illetve az 50 napos mozgóátlagot is a részvény. Közeli ellenállást a 73 dolláros szint képezhet, míg távolabb a 84-85 dolláros szinteket, valamint a 200 napos mozgóátlagot vehetné célba az árfolyam. A korábbi történelmi csúcsok elérése inkább hosszú távú munkának tűnik, hiszen már a 98 dolláros szintekhez való eljutáshoz is 35 százalék feletti felértékelődésre lenne szükség.

Támaszt a 63-64 dollár körüli szintek jelenthetnek, ennek tartós letörése igencsak rontana a technikai képen, hiszen ez együtt járna a 200 hetes mozgóátlag elesésével is. Az indikátorok felfelé trendelnek jelenleg, így ez pozitívum lehet a befektetők szempontjából.

Az Oracle napi grafikonja (2022. 07. 06. nyitás előtt)

Várakozások alapján tovább folytatódhat az Oracle növekedése a jövőben is, a Cerner felvásárlása hozzájárulhat egy esetleges nagyobb mértékű bővüléshez. Ugyan tetemes adóssággal rendelkezik egyelőre a társaság, azonban a jövőbeli cash flow termelése nem tűnik problémásnak, így a 2023-as üzleti évre már 14 milliárd dollár feletti nettó eredményt vár az elemzői konszenzus. A vállalat bevételeinek felét a külföldi piacok teszik ki, így a folyamatos dollár erősödés negatív eredményekkel jár a társaság szempontjából, így könnyen elképzelhető, hogy áremeléseket lesz kénytelen végrehajtani a cég.

Sokat esett az Oracle értékeltsége az utóbbi időszakban, így jelenleg 13,5-es előretekintő P/E rátával rendelkezik, amely alacsonyabb az elmúlt öt év átlagánál. Látható, hogy a 2020-as szintekre esett vissza az értékeltség, így a jelenlegi árfolyamon nem tűnik túl drágának a részvény. A versenytársakhoz képest is jelentős diszkonton forog a részvény.

Az elemzői ajánlások vegyesen alakultak az elmúlt időben, azonban az elemzők többsége inkább pozitív, így vételre, valamint tartásra ajánlja az Oracle részvényeit. Ennek megfelelően a konszenzusos célár is magasabb szintet képvisel, a 86 dolláros célár elérése közel 20 százalékos felértékelődést jelentene.

Tartalom lezárása:2022.07.06 14:02
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Ismét szárnyalhat az Oracle részvénye
Varga Dániel | 2022.01.11 13:55
Korrekciót követően pattanna az árfolyam

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Visa: Jól sikerülhet az év vége

Mohácsi Mihály | 2024.10.04 14:39
Erőteljes fordulat a grafikonon

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.10.04 08:32
Forint, USA munkaerőpiac, olaj, Stellantis

Fordulat a kötvénypiacokon

Mohácsi Mihály | 2024.10.03 16:31
Mit jelent ez a részvénypiacra nézve?