Megindultak ma az európai autógyártók részvényei, miután hírek érkeztek egy lehetséges egyezségről Kína és Németország között a kínai elektromos autókat is érintő vámemelések kapcsán. A hírekre a BMW részvénye is pozitívan reagált, hiszen jelentős kínai kitettséggel bír a német autógyártó. Ezzel izgalmas szintekről kezdett nagyobb emelkedésbe az árfolyam, több mint egy éves támaszt tesztelt vissza sikeresen, emellett úgy tűnik, hogy a 200 hetes mozgóátlag is kellő védelmet nyújtott eddig.
Nem szerepeltek acélosan az európai autógyártók részvényei az utóbbi hetek során, a gyengébb elektromos autóértékesítések mellett a protekcionista gazdaságpolitikai döntések sem segítettek. Ugyanis néhány hete jelentette be az Európai Bizottság, hogy az EU területére importált kínai elektromos autókra megemelt vámot vetnének ki, ami 38,1 százalék lesz a legtöbb gyártó esetében. Ezt követően további esést figyelhettünk meg, hiszen a piaci szereplők a lehetséges kínai válaszlépéstől tartottak, ami igencsak negatívan érinthette volna az európai autógyártókat. Érdemes megemlíteni, hogy a kínai piac több gyártó szempontjából is egy kiemelt régió, többek közt a Volkswagen, a Mercedes, a BMW és a Porsche bevételeinek 10-30 százaléka a kínai piacról folyik be.
Most ebben a sztoriban jött fordulat, vagy legalábbis pozitív hír. A kínai vezetés ugyanis felajánlotta, hogy lecsökkentheti a német autószállítmányokra vonatkozó korábbi adókat, amennyiben a német politikai vezetés el tudja érni az Európai Uniónál, hogy visszavonják a beterjesztett 38 százalékos extra vámot. Kína a nagyobb motorral ellátott európai autókra vonatkozó jelenlegi vámok csökkentését ajánlotta fel cserébe kínai elektromos autókra kivetett vámok eltörléséért. Kínában jelenleg 15 százalékos vám van érvényben az EU-ból származó személygépkocsikra. Az közel sem biztos, hogy ténylegesen eltörölné az EU az extra vám ötletét, de az mindenesetre kedvező hír a piacoknak, hogy Kína nem azonnali válaszcsapással reagált az EU lépésére. Így akár elindulhat egy tárgyalási folyamat, ami akár a kivetett adók csökkentését is eredményezhetné, a piacok nagy örömére.
Pattan a BMW
Az egyik érintett autógyártó a BMW lehet, amely bevételeinek közel 30 százalékát a kínai piacról szerzi. Tehát egy igen fontos kérdésről beszélhetünk, ha a BMW-ről van szó, ami meg is látszik a részvény piaci mozgásán. A hírek megjelenése óta már több mint 3 százalékos pluszban jár az árfolyam, több mint 1 hetes csúcsra emelkedve. Ezzel a mozgással már a BMW technikai képe is sokat erősödött. Az előző hetet még oldalazással töltötte az árfolyam a 87 eurós szintek felett, ami egyébként még tavaly október végén szolgált fontos támaszként. Azóta nem törte le ezt a szintet az árfolyam, tehát most kifejezetten kedvező, hogy ezt a védelmi zónát megerősítve tudott emelkedésbe kezdeni a papír.
Így már az ellenállásokat lehetne figyelni a BMW kapcsán, a legközelebbi célszint a 92 eurós szint lehet, mivel ez az utóbbi hónapok során többször is támaszként funkcionált. Fentebb még a mozgóátlagokkal kellene megbirkóznia a részvénynek a tartósabb emelkedés fenntartásához. Az indikátorok is inkább a további emelkedés irányába mutatnak, az MACD már néhány napja vételt jelez. Emellett az RSI már be is adta a vételi jelzést, a túladott zónából kezdett el újból emelkedni az indikátor.
A BMW napi grafikonja (2024. 06. 24. 14:15)
Heti bontásban is igen érdekesen néz ki a BMW technikai képe, jól látható, hogy éppen a 200 hetes mozgóátlag akasztotta meg az árfolyam esését. Így akár a közeljövőben is ez a szint támogathatja a BMW árfolyamát, ami több éves mélypontokról indult meg most. A hosszabb távú cél a 100 euró feletti szintek elérése lehetne, amihez a jelenlegi szintről még 10 százalékot kellene emelkednie. Fentebb még az idei csúcsszintek jelenthetnek akadályt, mivel a 115 eurós ellenállást nem tudta tartósan átvinni az árfolyam egyelőre.
A BMW heti grafikonja (2024. 06. 24. 14:15)
Egyébként fundamentális szempontok alapján is lehetne még tér az emelkedésre a jelenlegi szintekről. A BMW-t modellező elemzők inkább optimisták a részvény kapcsán, amit a 112,8 eurós 12 havi konszenzusos célár is jól jelez. Ez a jelenlegi árfolyam mellett 25 százalékos felértékelődést jelentene. Az értékeltségi mutatói sem kifejezetten magasak a BMW-nek, az 5,8-as P/E mutató ugyan magasabb a Volkswagen, Renault és Stellantis értékeltségi szintjéhez képest, de a szintén prémium kategóriába sorolható Mercedeshez (5,7) képest már nem beszélhetünk magas értékeltségről. Valamint általánosságban elmondható, hogy az európai autógyártók értékeltsége alacsony, összehasonlítva az amerikai társakkal vagy a részvénypiaci átlaggal.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.