Sikerült megtörnie az év eleje óta tartó negatív trendet a Nike részvényének, így akár év végére meg is fordulhatna a 2022-re jellemző csökkenés. A hetekben fontos ellenállások áttörésével birkózhat meg a részvény, ha esetleg kitörne az utóbbi napokra jellemző oldalazó mozgásából. Ugyan nagy emelkedésen van túl a részvény, de még mindig nem nevezhető drágának a szorzószámok alapján.

Szépen visszaerősödött a Nike részvénye az október elején megütött mélypontot követően, így sikeresen áttörte az árfolyam a negatív trendvonalat. Nem is csoda, hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt jelzett vételt a MACD, amit azóta is kitart az indikátor. Látszik, hogy legutóbb a júliusi visszapattanáskor adott hasonló jelzést, amit a 200 napos mozgóátlag akasztott meg később. Így akár most is visszaerősödhetne az árfolyam a 200 napos mozgóátlag szintjéig, ez egy közel 10 százalékos felértékelődést jelentene. A 200 napos mellett az 50 napos mozgóátlag is ellenállásként funkcionálhat, így tényleg egy komoly teszt előtt állhat a papír.

Egészen 2022 januárjáig támaszt nyújtott az 50 napos mozgóátlag a részvény árfolyamának, viszont az év elején letörte azt, és azóta is alatta kereskedik a részvény. Nem tűnik sem túlvettnek, sem túladottnak a papír az RSI alapján, ugyanis az indikátor hetek óta nem tud elmozdulni az 50 körüli szintről.

A Nike heti grafikonja (2022. 11. 29. nyitás előtt)

Az utóbbi hetekben a 103-108 dolláros tartományban oldalazott a részvény, innen mozdulna el a részvény. Egy kitörés esetén a következő teszt már a 200 napos mozgóátlag áttörése lehetne, majd a 119 dolláros szint is ellenállásként funkcionálhatna. Egyelőre viszont a 108 dolláros ellenállással kéne megbirkózni az árfolyamnak.

Egy esetleges lecsorgásnál a 100 dolláros szint nyújthatna támaszt az árfolyamnak, de az 50 napos mozgóátlag is megakaszthatná a csökkenést. Emellett kirajzolódni látszik egy emelkedő támaszvonal az utóbbi hónapokban, menedéket itt is találhat még az árfolyam.

A napi grafikonon a MACD egyelőre vételt jelez még, de az RSI már relatíve magas szinteken mozog, így az indikátorok alapján nem tűnik egyértelműen jó vételnek a részvény, a túlvettség jeleit mutatják. Ami nem is meglepő, hiszen októberi mélypont óta, a gyorsjelentés közzététele után, közel 25 százalékot emelkedett már a részvény árfolyama.

A Nike napi grafikonja (2022. 11. 29. nyitás előtt)

Ugyan a részvény árfolyama megközelítette a konszenzus szerinti 109 dolláros célárat, de így is a Bloombergen elérhető elemzői ajánlások közel kétharmada vételi, a maradék egyharmad mind tartási, egy eladási ajánlást kivéve. A részvény nem számít kifejezetten olcsónak, de a 30,7-es előretekintő P/E így is éppen az 5 éves átlag alatt van, szóval nem is tűnik igazán túlértékeltnek a papír.

Tartalom lezárása:2022.11.29 14:11
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Újra felgyorsíthat a Nike
Nagy-György János | 2022.03.22 12:11
Biztató a negyedéves jelentés

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Spotify: Meglett az új történelmi csúcs

Mohácsi Mihály | 2024.10.02 15:14
Tudja folytatni az emelkedést a részvény?

Kihívások előtt a Nike

Varga Dániel | Jakub Blaha | 2024.10.02 14:01
Nem lett erős a jelentés

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.10.02 08:29
Olaj, forint, amerikai gazdaság, Nike