BMW

Nem a BMW részvényéről szólt az idei év, a német piacon viszont jelentős lendület látható, a DAX 20 ezer pontra tudott erősödni. A BMW is jól teljesített az előző napokban, a technikai kép pedig rövid távon szép fordulatot mutat, miközben jelentős tér nyílhat a fontos szintek áttörésével. Az értékeltség továbbra is igen alacsony, bár a fundamentumokat illetően még mindig sok kérdést láthatunk, így inkább a rövid távú technikai fordulat esélye miatt tűnik érdekesnek a BMW részvénye.

Remek formában van az elmúlt pár napban a BMW árfolyama, ami igen ritka teljesítménynek számít a 2024-es év viszonylatában is. A részvény áprilisban még 115 euró körül mozgott, most viszont már csak 65-70 euró környékén jár, vagyis jókora mínuszt mutatott. Az okok viszonylag szélesebb körben is ismertek, a kínai autók térnyerése, és az elektromos átmenet miatt a befektetői bizonytalanság jelentős a német autóipari gyártók kilátásait illetően.

Jól látszik ez abban is, ahogyan az értékeltségi mutatók állnak. A BMW 12 havi előretekintő P/E rátája jelenleg 5,6 körül mozog, ez igen alacsony értéknek számít, továbbá látni kell azt is, hogy 2022-ben volt csak ennél kicsivel alacsonyabban. Az EV/EBITDA közben 1,8 körül áll, ami szintén historikusan és a piachoz képest is nagyon alacsonynak számít, az előző hónapok így jelentős visszaesést hoztak az árazásban is.

A cég fundamentumait illetően még mindig 150 milliárd euró körüli bevételről szólnak a várakozások, vagyis nagyjából ebben a tartományban alakulhat a 2022-2026 közötti időszak. Az EBITDA termelés összességében stabilnak is nevezhető, 21-22 milliárd eurót lehet látni, bár látni kell, hogy a marzsok azért hosszabb távon nézve romlóak. A BMW kilátásait illetően tehát sok a kérdés, de az árazás nem feszített.

A céget követő intézményi elemzők sem pesszimisták, mivel a konszenzus jelenleg 85 eurónál található, ez 17 százalékkal haladja meg a mostani szinteket. Igaz viszont az is, hogy az utóbbi hónapokban az árfolyam felé gravitált a konszenzus, vagyis a célárak olyan mértékben csökkennek, ahogy az árfolyam is, így a felértékelődést váró konszenzus várakozásai eddig nem jöttek be.

Izgalmas a technikai kép

A mostani helyzetet sem feltétlenül a fundamentális fordulat esélyei teszik érdekessé, sokkal inkább a technikai kép. Látni kell, hogy a német DAX index az elmúlt napokban remek teljesítményt mutatott, és új csúcsra tudott menni. Lélektanilag is kedvező lehet a 20 ezer pontos szint, miközben az európai gazdaság és versenyképesség tekintetében sok a kérdés, addig a gyengébb euró és monetáris lazítás viszont tud segíteni a piacoknak, és dinamizálja a részvényeket.

Ebben a helyzetben különösen érdekes a BMW részvénye, mivel jelentős alulteljesítést mutatott, így bőven tudna hová pattanni egy jobb környezetben. Az előző napokban is mintha ezt látnánk, az árfolyam is szépen erősödött meg, 68 euró közeléből pedig már 72 euróig jutott a papír. Ez kiemelten fontos szint, mivel az 50 napos mozgóátlag is itt található, továbbá az 50 napos mozgóátlag fogta meg az elmúlt időszakban az emelkedéseket:

  • április végén a visszapattanási kísérletet,
  • július végén a bázis építés után,
  • augusztus végén, bár akkor egy nap alatt,
  • szeptember végén,
  • és végül október végén is.

A mostani napoknak így nagy jelentősége van közép és akár hosszú távon is, igaz utóbbihoz már a fundamentumok erősödése is fontos lehet, amiről egyelőre talán most kevesebb szó esik. A technikai kép viszont igen érdekes, és főleg az 50 napos mozgóátlag áttörésében reménykedhetnek a befektetők. Az előjelek viszont az erős német részvénypiac miatt nem rosszak, a július közepe óta berajzolt csökkenő trendvonalat már áttörte a papír, az árfolyam pedig egy hónapos csúcsra ugrott.

A támaszok főleg 70 euró körül vannak most, innen fordult szeptember elején is a papír, valamint ennek a szintnek az áttörése már megvalósult az előző napokban is a sikeres bázisépítés után. Ha az 50 napos mozgóátlagot legyőzve sikerülne lendületbe kerülni, akkor akár a 85 eurós szinteket is érdemes lehet figyelni, ahol utoljára még augusztus végén járt a papír. Ez a mostani szinteket is jelentősen meghaladná, ugyanakkor sem az értékeltség jelentős növekedéséről, sem pedig a heti grafikonon túlvettségről nem lehetne még beszélni, utóbbi még csak most került a 40 körüli szintekre.

A BMW napi grafikonja (2024.12.03. 11:00)

A heti grafikonnál egyébként látni kell, hogy 2022-ben is a 70-75 eurós szintekről tudott fordulni a papír, ami alapján 2,5-3 éves mélypontról próbál felpattanni a papír. Hosszabb távon nézve viszont a 110-115 eurós szinteknél távolabbra tekinteni nem érdemes, mivel kvázi dupla csúcs alakult ki ezeken a szinteken.

Összességében tehát izgalmasan néz ki a német piac, különösen az idén sokat gyengélkedő BMW részvénye. Bár a hosszú távú fundamentális kihívások kapcsán sok a kérdés, rövid távon a technikai kép is hozhat fordulatot, főleg a következő napokban dőlhet el, hogy sikerül-e átvinni az 50 napos mozgóátlagot.

A BMW heti grafikonja (2024.12.03. 11:00)

Tartalom lezárása:2024.12.03 12:09
Időtartam:N/A
Elemzői kitettség:Az elemzés szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Izgalmas szintekről ugrott meg a BMW
Mohácsi Mihály | 2024.06.24 15:09
Fordulat jöhet a kínai sztoriban
BMW: Újra emelkedő trendben
Grébel Szabolcs | 2023.12.27 14:44
Jó teljesítménnyel zárhatja az évet a részvény
Folytatná a mászást a BMW
Mohácsi Mihály | 2023.07.17 15:42
Többször tesztelt támaszról indulna meg a papír
Rátaposhat a gázra a BMW
Cinkotai Norbert | 2022.08.30 11:16
Fontos támaszoknál az árfolyam

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.12.04 08:32
Forint, olaj, Salesforce, Marvell

Magyar Telekom: Van még tér a növekedésre

Varga Dániel | 2024.12.03 13:56
Új szintekre mozdulhatnak a marzsok

11 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.12.03 08:36
Franciaország, EURUSD, Intel, Super Micro