Fontos szinteket tört át tegnap a Visa árfolyama, így a Mastercardhoz képest mutatott lemaradását próbálná ledolgozni a tőkepiacon. A technikai fordulat mellett a fundamentumok nem festenek rosszul, a következő negyedévekben is stabil növekedés jöhet erős nyereséghányadok mellett, miközben az értékeltség sincs magas szinteken.
Kimondottan érdekesen fest az idei évben a Visa árfolyama, ami jelenleg 270 dollár közelében jár, tegnap ráadásul a szint felett zárt. Miközben a piacokon alapvetően azért kedvező volt idén a klíma, addig március közepe óta a Visa inkább gyengülést mutatott, az árfolyam pedig 290 dollár közeléből 250 dollár közelébe is visszacsúszott. Látni kell azt is, hogy ezzel a főbb mozgóátlagokat is letörte, ami nem pozitív.
Ezzel viszonylag éles az elválás a Mastercardhoz képest is. Március végén még a Mastercard is lokális csúcsot ért el, azonban május eleje után már lassú javulásnak indult, kisebb oldalazás mellett. Mostanra alig 4 százalékkal marad el a Mastercard az idei csúcsokhoz képest, míg a mélypontokról 10 százalékot pattant. Ezzel szemben a Visa még közel 8 százalékos elmaradásban van, és a felpattanás is csak 6 százalékos volt.
A Visa alulteljesítése tehát látható, ugyanakkor az utóbbi hetekben már javulás mutatkozott. A felpattanással ugyanis sikerült ismét az 50 és 200 napos mozgóátlag közelébe jutni, továbbá az is fontos, hogy a csökkenő trendvonalat is próbálja már áttörni a papír. Látni kell, hogy kezd lendületbe kerülni a papír, tegnap sikeresen zárt 270 dollár felett, ezzel a csökkenő trendvonalat és a mozgóátlagokat is sikeresen törte át.
A Visa napi grafikonja (2024.08.28. nyitás előtt)
Ezek mellett különösen látványos a heti grafikon is, nagyjából a 2021-es lokális csúcsok visszatesztje zajlott még le pár héttel ezelőtt a 250 dolláros szintek közelében. A korrekció után az indikátorok már kezdik a pozitívumokat mutatni, az MACD egy markáns vételi szignál felé közelít, miközben az RSI már abszolút nem mutat túlvettséget, jelenleg 50 közelében van.
A Visa heti grafikonja (2024.08.28. nyitás előtt)
A fundamentumokat illetően egyébként túlzott problémák nem mutatkoztak, igaz drasztikus lecsorgás nem is volt az árfolyamban sem megfigyelhető. A bevételek az előző negyedévekben nagyjából évi 10 százalékkal tudtak erősödni, ez nem jelent rossz teljesítményt. Tette ezt ráadásul kedvező marzsokkal a cég, a nettó profithányad továbbra is 50 százalék felett van, amiből így bőven 2 dollár feletti negyedéves EPS realizálódott.
A várakozások szerint a következő 2 negyedévben is kisebb profitnövekedés jöhet majd, a 10 százalék feletti bővüléssel pedig 10 dollár környékére erősödhet majd az éves EPS is. A 2025 szeptember végén záródó üzleti évre már 11 dollárt vár a konszenzus, és továbbra is 10 százalékkal növekvő bevételekre lehet kilátás.
A fentiek után az értékeltség is sokat csökkent, noha a 24 körüli 12 havi előretekintő P/E ráta nem jelent még alacsony értéket, változatlanul prémium látható a piachoz képest. Pár éve ugyanakkor 36 felett is járt az P/E mutató, vagyis a korábbi csúcsok környékén az értékeltség is jelentősen megugrott, most ezt nem láthattuk még pár hónappal ezelőtt sem. Az 5 és 10 éves átlag is 46 százalékos prémiumot mutatott a piaccal szemben, a mostani 16 viszont a növekedést és a marzsokat látva némileg már alacsonynak tűnik.
Nem csoda tehát, hogy a céget követő intézményi elemzők továbbra is optimisták, a technikai ellenállásokon túl pedig 305 dollárnál található a célárak konszenzusa a Bloomberg alapján. Ez a jelenlegi árfolyamot is 12 százalékkal haladja meg. Érdemes lehet tehát figyelni az őszi hónapokat megelőzően a papírt.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.