Ugyan múlt héten még új csúcsokra tudott eljutni a BUX index, mostanra némi lecsorgás figyelhető meg a grafikonon, a gyengélkedő nemzetközi hangulat a magyar piacon is visszacsúszást eredményezett. A nagyobb papírok közül a Richter tartja magát egyelőre, míg az OTP, a Mol és a Telekom mérsékelt mínuszban tartózkodik.
A nemzetközi piacokon tapasztalható gyengélkedés az OTP árfolyamát is lehúzza ma, de nagyobb mínuszokról egyelőre nem beszélhetünk a magyar bank kapcsán. Az OTP részvénye így stabilan a 23 000 forintos szint felett tud maradni, lefordulás jelei tehát nem látszódnak. Ugyan az elmúlt egy hétben már inkább csak oldalazásra volt képes az árfolyam, de az idei évi teljesítménye így is kimagasló az OTP-nek, így egy kisebb megtorpanás egyáltalán nem meglepő. Az árfolyamnak az adhatna további lendületet majd, ha a 24 ezer forintos ellenállást sikerülne áttörnie, egyelőre ez a szint korlátolja be az emelkedést.
Múlt héten bejelentette az OTP, hogy egy újabb 60 milliárd forintos részvény-visszavásárlási programot indít a bank, miután az előző program keretét január 13-án teljesítette a társaság. Ehhez meg is kapta a szabályozói engedélyt az OTP, így hamarosan újraindulhat a saját részvények vásárlása. A részvény-visszavásárlás egész kerete egy részvényre levetítve 215 forintnak felel meg, tehát nem jelentős a hatás. Az OTP esetében láthatóan van forrás a részvényesi juttatásokra, a kérdés viszont inkább az, hogy milyen akvizíciós céljai lehetnek a banknak.
Az OTP napi grafikonja (2025. 01. 27. 10:30)
A gyenge piaci hangulat a Mol árfolyamát sem kímélte ma délelőtt, habár hatalmas korrekcióról nem beszélhetünk, de így is 1 százalék körüli mínuszban jár a papír. Az idei évet egyébként erősen kezdte a Mol, ebben az energiaárak emelkedése is szerepet játszhatott, illetve a magyar piac körüli pozitív hangulat is. Az indikátorok egyébként már némi túlvettséget mutattak, így egy kisebb korrekció akár már időszerűnek is tekinthető, érdemes lesz figyelni, hogy a mozgóátlagok, a 200, valamint az 50 napos mozgóátlag kellő védelmet tud-e majd nyújtani az árfolyam számára.
A Bloomberg értesülései szerint, a Moldovagaz tárgyalásokat folytat a magyar cégekkel (Mol, MVM) a lehetséges Transznisztria területén való gázszállításról. A hírek szerint az egyezség a közeljövőben jöhet létre, így a szállítás is rövidesen kezdetét vehetné. Az árazás, illetve a konkrét útvonal egyelőre kérdéses még.
A Mol napi grafikonja (2025. 01. 27. 10:45)
Visszafogottabb teljesítményt mutat az utóbbi hetekben a Richter árfolyama, ami végül nem tudott megindulni az év elején látott jobb időszak következtében. Látni kell, hogy ma 10 400 forint körül jár az árfolyam, ami az elmúlt hónapok mélypontjait jelenti, ugyanakkor itt egy erősebb támasz is látható. A trendvonal áttörése szintén sikertelennek tűnik, így az ellenállásokat a lokális csúcsnál 10 800 forint körül, míg a 10 400 forint alatt a támaszokat már 10 200 forintnál (200 napos mozgóátlag) és 10 000 forintnál (lélektani szint) lehet látni.
Az utóbbi napokban a nemzetközi piaci hangulat, és a magyar BUX teljesítménye sem volt igazán erős, ami nem segítette így a Richtert sem, továbbá a forint is inkább erősödést mutatott, ami az export bevételek kapcsán jelent kisebb negatívumot. Ezzel együtt a fundamentumok továbbra is erősnek tűnnek, míg a cég gyorsjelentése február végén érkezik majd, erre néhány hetet így még várni kell.
A Richter napi grafikonja (2025. 01. 27. 10:30)
Rövidebb távon az 1370-1410 forint közötti zónában alakult ki egy sáv, ahol napok óta mozog a részvény, ezzel kissé megtört az év eleje óta tartó lendület, bár a 8 százalék feletti emelkedésre így sem érkezhet panasz a befektetők felől. Az infláció követő díjemelés bejelentésére pozitívan reagált a piac, emellett a február vége felé esedékes negyedéves gyorsjelentés eredményeire várhatnak a befektetők, ahol kiderülhet mekkora mértékű osztalék kifizetése mellett dönt a vezetőség.
Továbbá a cég pénteken bejelentette, hogy értékesíti a ViDaNet Zrt.-t, a tranzakció lezárása várhatóan az idei év első negyedévében valósulhat meg. A ViDaNet 100 ezer hozzáférési pontot lefedve nyújt vezetékes szolgáltatást, amellyel kapcsolatban 6 milliárd forintnyi bevétele származott a cégnek 2023-ban.
A Magyar Telekom napi grafikonja (2025. 01. 27. 10:45)
Opus
Sikerült a múlt héten kitörnie az Opus részvényének, már az 540 forintos szint felett mozog árfolyam. Tehát az 530 forintos ellenállási szint nem korlátolja be tovább a részvényt, további ellenállási szintet így nem tudunk kijelölni a grafikonon. Majd azt lehet érdemes figyelni a következő napokban, hogy milyen szinten akadhat meg az emelkedés. Lehetséges új támaszok közül pedig az 530 forintos szintet lehet kiemelni, bár a lendület egyelőre kitart. Ugyanakkor az RSI már a túlvettséget jelző 70-es szint fölé emelkedett, így egy kisebb megtorpanás sem elképzelhetetlen ezeken a szinteken.
Az Opus napi grafikonja (2025. 01. 27. 10:30)
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.