Emelkedéssel tudta indítani a 2025-ös évet a BUX index, az árfolyam ezzel már 80 ezer pont környékére erősödött vissza. A blue chipek közül a Mol tudott kiemelkedni a napokban, de a Richter és a Telekom is javulni tudott, míg az OTP egyelőre keresi az irányt. Az előző évet egyébként 31 százalékos pluszban zárta a BUX index, amivel az európai porondon is kimagaslott, még a forint gyengülése ellenére is. A tavalyi évben a Telekom teljesített a legerősebben a blue chipek közül, de az OTP és a Richter teljesítményére sem lehetett panasz.
A 21000 forintos szint felett maradt az OTP árfolyama, viszont az év elején nem láthatók nagyobb mozgások az árfolyamban. A korábbi emelkedés után egy oldalazás látható a részvénynél, a 21000 forintos szint támaszt jelenthet, illetve a szint esetleges letörésénél az 50 napos mozgóátlag is. Felfele a korábbi történelmi csúcs jelenthet ellenállást.
Az OTP napi grafikonja (2025. 01. 06. 11:00)
Az 50 napos mozgóátlagáról tudott pattanni az elmúlt időben a Mol, így az új évet is erősen kezdte, tavaly augusztus óta nem látott szintekre tudott eljutni. Jelenleg a 200 napos mozgóátlag áttörése okozhat kihívást az árfolyam számára, ezt követően a 2900 forintos szinteket vehetné célba a részvény. Az olajpiacon látott emelkedő trend a Mol számára is kedvező lehet, emellett a gázárak is felfele indultak el, amely bevételi oldalon hozhat pozitív hatásokat az olajcég számára.
A Mol napi grafikonja (2025. 01. 06. 10:30)
Jól kezdte az évet a Richter, az árfolyam 10 400 forint környékén zárt 2024 végén, mivel nem volt erős október közepétől a teljesítmény, azonban ma délelőtt már 10 650 forint körül jár a papír. A felpattanás során így a csökkenő trendvonalat érdemes figyelni, ami még magasabban, 10 800 forintnál található, de az 50 napos mozgóátlag is rövid távon akadályt képezhet a részvény előtt.
Az utóbbi időszakban a forint annyira nem teljesített erősen, ez viszont a Richter exportja kapcsán nem jelent negatívumot, miközben a Bloomberg konszenzusa továbbra is 16 százalékkal magasabb szintet mutat 12 360 forintnál. Technikailag látható, hogy az RSI már sokat mérséklődött az árfolyam korrekciója közben, míg az MACD vételi jelzést adott. Alighanem a lendülethez a fenti ellenállások határozott áttörésére lenne szükség, annak hiányában inkább a korábbi csökkenő trend tűnik érvényesnek rövid távon.
A Richter napi grafikonja (2025.01.06. 10:30)
Decemberben ugyan némi visszacsorgás volt látható a Telekom grafikonján, bár jelentős korrekcióról közel sem beszélhetünk, ráadásul év végére új lendületet vett a papír, így a csökkenő trendet megtörve ma is 1 százalék feletti plusznál jár az árfolyam. A befektetők a cég bejelentésére várhatnak az inflációkövető díjkorrekcióval kapcsolatban, jövő héten teszi közzé a KSH a decemberi inflációs adatot, így kiderül hogyan alakult az éves átlagos infláció tavaly, mekkora tér nyílhat az áremelés előtt.
A grafikonon ellenállást az 1300-1310 forintos szintek képezhetnek, de a kedvező kilátások, erős fundamentumok további lendületet adhatnak a részvény számára, ráadásul a célárak konszenzusa is 1400 forint feletti célárat jelez, így lenne még hova emelkednie a papírnak. Védelmet az 50 napos mozgóátlag képezhet, valamint kedvező, hogy az indikátorok is visszacsorogtak a túlvettséget jelző szintekről.
A Magyar Telekom napi grafikonja (2025. 01. 06. 10:30)
Opus
Erősen kezdte a 2025-ös évet az Opus részvénye, az előző hetet így 4 százalékos pluszban zárta. Az árfolyamnak sikerült az 50 napos mozgóátlag fölé visszakerülni, sőt, már a tavalyi csúcsait közelíti. A technikai kép tehát már nagyobb erőt mutat, ugyanakkor az 530 forint körüli szinteket egyelőre nem vitte át az Opus, ez tehát még bekorlátolhatja a további emelkedést. A következő napokban tehát arra érdemes figyelni, hogy az 530 forint körüli szintek közelében megakad-e az emelkedő trend, ellenkező esetben viszont akár folytatódhat a javulás. Hosszabb távon az 500 forintos szint szolgálhat támasszal.
Az Opus napi grafikonja (2025. 01. 06. 10:45)
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.