A vártnál sokkal jobb gyorsjelentést tett közzé a Micron, visszatért a profitabilitás a vállalathoz, és az előrejelzések alapján más gyártók mellett akár az egyik legnagyobb nyertese lehet az AI trendnek a cég. A legújabb fejlesztésű memóriájuk az Nvidia AI GPU-jának része, amelyre kiemelkedő kereslet mutatkozik. Mindez visszahozhatja a Micron számára a régóta várt növekedést. Az előrejelzések optimisták emiatt, a részvényárfolyam pedig nagy ugrással új történelmi csúcson nyithat.

Minden az AI-ról szól

A negyedéves gyorsjelentésben a Micron jóval meghaladta a korábbi bevételi és bruttó eredményhányaddal kapcsolatos előrejelzést, valamint a pozitív bruttó eredményhányadot is a korábbi előrejelzéshez mérten egy negyedévvel korábban elérte a cég. A gyorsjelentés közzététele után a Micron árfolyama a történelmi csúcson nyithat, közel 18 százalékos pluszban.

A Micron fundamentumai ugyan az elmúlt években romlottak, mivel a 2022-es évtől kezdve jelentősen visszaesett a bruttó marzs, sőt egy időszakban negatív is volt. Az elmúlt két negyedévben már visszatért a profitabilitás és a legutóbbi negyedévben már 20 százalékos volt a bruttó eredményhányad.

A koronavírus járvány utáni kereslet növekedés az elmúlt években már túlkínálatba csapott át, és ez a Micron nyereségességén látszott. Az elmúlt időszakban ebben látható a helyreállás, amely az AI-hoz köthető újfajta memóriamodulok keresletének növekedésén is látható. A kereslet növekedésével a Micron további áremeléseket volt képes végrehajtani, amely miatt az árbevétel is elkezdett növekedni.

A negyedév során a bevételek negyedéves alapon 23 százalékkal, míg éves alapon 58 százalékkal emelkedtek. A bevételek trendjénél azért jól látható, hogy még nincs meg a rekord, azonban a következő negyedévre már 6,6 milliárd dolláros bevételi előrejelzést tett közzé a Micron, amely további emelkedést feltételez.

Főleg a szerver szegmensben látszik a további növekedés, ahogyan ez már más gyártók, például az Nvidia vagy az AMD esetében is látható. A legújabb technológiára épülő DDR5 és HBM memóriák szintén elengedhetetlen kellékei a szervereknek, a AI specifikus GPU-k mellett, amelyekre az elmúlt időszakban nagy kereslet mutatkozott.

Például a HBM3E névre hallgató memória az Nvidia H200-as GPU-jának része lesz, amely várhatóan az idei évben több száz millió dolláros bevételhez juttathatja a Micront. Természetesen ez azt is jelenti, hogy az Nvidia növekedési ütemének egy része a Micron bevételnövekedési ütemében is megjelenik. A HBM3E memória egyelőre úgy tűnik, hogy 30 százalékkal alacsonyabb energiafogyasztású más gyártók memóriáihoz képest, valamint az Nvidia legújabb Blackwell architektúrájában 33 százalékkal több memórikapacitásra van szükség. Mindezek nagyon kedvező hírek a Micron számára, illetve nem véletlen emiatt, hogy az idei évre a HBM chipkínálat teljes egészére van szerződése a Micronnak, illetve 2025-re is a vállalat közleménye alapján a kínálat nagy részére már szerződtek. A szerver szegmens így dinamikusan növekedhet a következő időszakban, viszont a PC és a mobil szegmensben még azért látható a gyengélkedés. A PC szegmens továbbra is visszaesést mutat, illetve a mobil szegmensben is csak mérsékelt a növekedés volt.

A mesterséges intelligenciához köthető beruházások azonban még csak most kezdenek felpörögni, a Micron gyorsjelentése alapján viszont a memória chipeknél a túlkínálatos piac nagyon gyorsan egy szűkös kínálatba csaphat át. A jelenlegi piaci kilátások azt mutatják, hogy 2024-ben a Micron kapacitásai a kereslet alatt lesznek, és hozzávetőlegesen háromszor akkora a legújabb memóriájukra a kereslet, mint amennyit jelenleg ki tudnak elégíteni. Emiatt vélhetően jelentős beruházásokra is szükség lesz a következő időszakban, azonban mindenképpen időbe telhet, mire az ilyen mértékű keresletre reagálni tudna a cég.

Állami támogatásokkal Kínában, Japánban és az Egyesült Államokban is tovább bővítheti a kapacitásait a Micron, bár egyelőre nem jelentette be a CAPEX keret bővítését, amely 7,5-8 milliárd dollár körül alakulhat. Az Egyesült Államokban akár jelentős támogatásokra is számít a Micron, azonban hangsúlyozták ezek szükségesek is a további terjeszkedéshez. Legutóbb az Intel kapott egyébként nagymértékű állami támogatást a szektorban, de fontos figyelembe venni a gyártóknál, hogy a Biden-kormányzat nagymértékű támogatást nyújt a chipgyártó kapacitások bővítésére.

Árazás szempontjából a fentiek alapján komoly előnybe kerülhet a Micron, amely a bruttó marzs ugrásszerű növekedésében is látható. A legutóbbi negyedévben ez 20 százalékra emelkedett, míg a következő negyedéves előrejelzés 26,5 százalék körüli.

Az emelkedő marzsok már nettó profitsoron is megjelentek, így az EPS is már pozitív volt az elmúlt negyedév során. A negyedév során 0,43 dollár volt az EPS, míg a következő negyedéves várakozás 0,45 dollár.

Technikai kép

A 2022-es évben jelentősen visszaesett a Micron árfolyama, a tavalyi évben pedig oldalazás után már az emelkedő trend volt a jellemző a részvényre. A mostani időszakban az árfolyam már a korábbi csúcsok közelébe emelkedett, azonban a mostani emelkedéssel bőven új csúcsra emelkedhet a részvény. A gyorsjelentés után nagyobb céláremelések érkeztek a Micronra, jelenleg a konszenzus 125 dollár, amely még a rekord árfolyamhoz képest is magasabb.

A Micron napi grafikonja (2024.03.21 nyitás előtt)

A Micron gyorsjelentése alapján még tovább növekedhet az optimizmus a cégre, ugyan a bevétel és a profit még nem érte el a rekord szintet, azonban a jelenlegi trendek alapján az AI chipek akár hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a korábbi rekordbevételt jelentő szinteket újra elérje a cég, és ismét magas cash flow termelést érjen el.

Tartalom lezárása:2024.03.21 14:29
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Elemzői kitettség:Az elemzés szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Micron: Folyamatos a javulás
Mohácsi Mihály | 2023.12.21 14:57
Új idei csúcson nyithat az árfolyam
Micron: Korai volt az öröm?
Grébel Szabolcs | 2023.09.28 14:58
Eséssel nyithat a részvény
Micron: Optimistán látja a jövőt a cég
Grébel Szabolcs | 2023.06.29 16:11
Csatlakozik ezzel a többi gyártóhoz

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.03.24 08:35
Forint, arany, Magyar Telekom, olaj

Micron: Vegyes előrejelzések, de erős fundamentumok

Krahling András | 2025.03.21 14:37
Vegyes eredményeket közölt a chipgyártó