Érdekes szinteken találja magát az Oracle részvénye, az utóbbi napok esését éppen a 200 napos mozgóátlag tudta megakasztani, így akár újult erőre találhat az árfolyam a jelenlegi szintekről. Az Oracle kapcsán továbbra is fontos növekedési tényező a felhőpiacon betöltött egyre fontosabb szerep, ami további növekedést hozhat a cég számára. A céget követő elemzők is inkább optimisták a növekedési kilátások tekintetében, így rendre magasabb célárakkal találkozhatunk az Oracle kapcsán.

Érdekessé vált az utóbbi napokban az Oracle technikai képe, a részvény árfolyama a múlt pénteki kereskedés során éppen a 200 napos mozgóátlag közeléből mutatott be pozitív fordulatot és azóta is felfelé trendel az árfolyam. Emellett kedvező még technikailag, hogy a pénteki záróár éppen az emelkedő trendvonal felett alakult, ami így a továbbiakban is támogathatja a részvény teljesítményét. Jól látható a napi grafikonon, hogy a trendvonal év eleje óta megfelelő védelmet nyújtott, most tehát 2 különböző támasz is erőt adhat az Oracle papírjának.

Ellenállásként elsősorban a 127 dollár körüli szinteket lehet kiemelni, a tavalyi évben két alkalommal is éppen erről a szintről fordult le a részvény árfolyama, de a májusi lokális csúcs is ennek a környékén lett kijelölve. Hosszabb távon tehát ez jelenthetne akadályt az emelkedés előtt, de a történelmi csúcsok által megjelöl 130 dolláros szintek is ellenállást jelenthetnének még.

Az indikátorok alapján nem olvasható le egyértelmű irány, az RSI a semleges szintek közelében mozog, míg az MACD többször is váltott jelzést az utóbbi hetek során. Egyébként a társaság éppen 2 hét múlva teszi közzé a gyorsjelentését, így ez a technikai képet még érdemben formálhatja, mint azt a korábbi jelentések esetében is láthattuk.

Az Oracle napi grafikonja (2024. 06. 04. nyitás előtt)

Visszatekintve egyébként a Bollinger-szalagok tűnnek a leginkább megbízhatóbb indikátoroknak az Oracle esetében, amennyiben vételi jelzésnek tekintjük ha az alsó Bollinger-szalag alatt zár a részvény, míg a felső szalag feletti zárás esetén short pozíció kerül felvételre. Egy éves időtávon még a vétel és tartás stratégiát is felülteljesítette az indikátor, amennyiben 15 kereskedési napot adunk meg paraméternek 2 standard eloszlás mellett. Így több mint 60 százalékos teljesítményt ért el a stratégia egy év alatt, míg az osztalékkal visszaforgatva a részvény 1 éves teljesítménye 12 százalék volt csupán. 10 éves időtávon már közel 230 százalékos teljesítményt mutatott a Bollinger-stratégia, ami nagyjából megegyezik az osztalékkal korrigált árfolyamemelkedéssel ez idő alatt, tehát hosszabb távon is érdemes lehet figyelni az indikátor jelzéseit. Múlt pénteken ugyan még nem adta be a vételi jelzést az indikátor, mivel a napot végül az alsó szalag felett zárta a részvény, de ahhoz már igen közel került. Így akár a kivárás is indokolt lehet még, ha az indikátor jelzéseire támaszkodnánk elsősorban.

Az Oracle napi grafikonja (2024. 06. 04. nyitás előtt)

Hosszabb távon látható, hogy az elmúlt egy évben nem igazán találta az irányt a részvény, így a 100 és 130 dollár közötti tartományban hullámzott az árfolyam. Még pont egy évvel ezelőtt történt egy nagyobb sávváltás az Oracle grafikonján, mikor a részvény tartósan áttörte a 103 dolláros szintet. Kedvező, hogy azóta ezt a sávot tartani tudta az árfolyam, tehát a 100 dollár körüli szintek igen erős támasznak tűnnek eddig. Ez hosszabb távon is támogathatja még az Oracle árfolyamát, bár a tartós emelkedéshez már a 127 dolláros ellenállással kell megbirkóznia a részvénynek.

Az Oracle heti grafikonja (2024. 06. 04. nyitás előtt)

Továbbra is a felhősztori hajtja az Oracle-t

Az Oracle kapcsán a cég felhőszolgáltatásának bővülése és térnyerése jelenti az elsőszámú növekedést, a társaság a tervek szerint a negyedik legnagyobb szolgáltatóvá nőheti ki magát az elkövetkezendő években az amerikai piacon az AWS, Azure és Google Cloud mögött. Ugyan talán már lerágott csontként hangozhat, de arról nincs kétség, hogy a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körű felhasználása még mindig fontos hajtóerő lehet a felhőszolgáltatások iránti kereslet tekintetében. A Bloomberg számításai szerint az Oracle szempontjából is lényeges Infrastructure-as-a-Service (IaaS) és a Platform-as-a-Service (PaaS), azaz a felhőinfrastruktúra és a hozzájuk rendelt platform szolgáltatások piaca együttesen 736 milliárd dollárosra növekedhet 2028-ra, ami éves 23,6 százalékos növekedést (CAGR) jelentene.

Ebből a piacból szerezhetne magának egy jelentős szeletet az Oracle, ami egy fontos szereplővé nőtte ki magát a nagy hármas mögött az elmúlt években. Az is jelzi, hogy érdemes már az Oracle-lel is számolni a felhőpiacon, hogy az Elon Musk nevével fémjelzett xAI potenciálisan befektethet az Oracle felhő infrastruktúrájába (OCI). De az olyan nagy ügyfelek megszerzése, mint az Uber is jelzi, hogy az OCI kompetens szereplővé válhat a felhőpiacon. Kisebb mérete ellenére a generatív mesterséges intelligencia iránti kereslet lehetővé tette az OCI számára, hogy az elmúlt 12 hónapban nagyjából 60 százalékkal növelje bevételeit, szemben az AWS 13,5 százalékos és az Azure 29 százalékos növekedésével.

A Bloomberg adatbázisa alapján a legtöbb elemző vételre ajánlja az Oracle részvényét, számszerűsítve 21 vételi mellett 15 tartási és egyetlen eladási javaslattal találkozhatunk. Így a célárak is inkább magasabbak, az elemzői konszenzus jelenleg 139 dollár körül alakul, ez egyébként nem változott a márciusi gyorsjelentés óta. A tegnapi záróárhoz képest ez több mint 16 százalékos felértékelődést jelez. Az idei évben a részvény értékeltsége egyébként 18-20 körüli P/E értéket mutatott, így a mostani 19 körüli szint inkább átlagosnak nevezhető, bár a korábbi évek 15-ös átlagához képest már inkább prémium mellett forog a papír.

Tartalom lezárása:2024.06.04 15:27
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Oracle: Felhők fölött az árfolyam
Mohácsi Mihály | 2023.06.13 14:59
Historikus csúcsokra ugorhat a részvény a jelentést követően
Oracle: Fényes jövő előtt áll a felhőszegmens
Mohácsi Mihály | 2022.12.13 15:16
Jól sikerült a cég negyedéves jelentése
Oracle: A felhők felé vezet az út
Varga Dániel | 2022.09.13 14:47
Emelkedéssel nyithat a részvény

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Visa: Jól sikerülhet az év vége

Mohácsi Mihály | 2024.10.04 14:39
Erőteljes fordulat a grafikonon

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.10.04 08:32
Forint, USA munkaerőpiac, olaj, Stellantis

Fordulat a kötvénypiacokon

Mohácsi Mihály | 2024.10.03 16:31
Mit jelent ez a részvénypiacra nézve?