Nem szerepelt fényesen az elmúlt hetekben az Exxon Mobil részvénye, az olaj árfolyamát követve most viszont érdekes szintekre süllyedt vissza. Az olajpiacoknak ugyanis nem kedveztek a vártnál gyengébb kínai makroadatok, de az amerikai gazdasági várakozások is sokat romlottak az utóbbi hetekben. Az olajcég első negyedéves jelentése egyébként inkább erősnek volt nevezhető, azonban az azt követő napokban lefordult a részvény árfolyama. Most a 200 napos mozgóátlag közelébe esett vissza a papír, ahonnan már több alkalommal is láthattunk visszapattanást. Tehát innen célozná meg a korábbi ellenállásokat az Exxon részvénye, igaz, ehhez minden bizonnyal a gazdasági kilátások javulására is szükség lenne.

Mi történik az olajpiacon?

Természetesen a nyersolaj árfolyama kiemelten fontos az Exxon szempontjából, így érdemes ezt a témát is körbejárnunk. Kifejezetten nehéz időszakon van túl a globális olajpiac, mivel a világ első és második legnagyobb olajfogyasztó gazdasága körül is aggályok merültek fel, csökkenést eredményezve a kereslet oldali várakozásokban.

Kínában még a karanténfeloldozásokat követően pörgött fel a gazdaság és ezzel együtt a kínai olajkereslet-várakozások is megemelkedtek. Ez kedvező fejlemény volt az olajcégekre nézve, azonban az utóbbi hetekben több gyengébb kínai makroadat is napvilágot látott, jelezve, hogy mégse olyan erős az a gazdasági fellendülés, mint korábban elemzők várták volna. Egy gyengébb kínai gazdaság igencsak visszavetné az olaj iránti keresletet, ami az árfolyamokban is észlelhető.

Az amerikai gazdasággal kapcsolatban is felmerültek aggályok, és egy esetleges recesszió kereslet-visszaeséssel járna az olajpiacokon. Emellett az államadósság-plafon körüli viták sem segítettek az amerikai gazdaság megítélésén, tovább növelve a bizonytalanságot a piacokon, ami dollárerősödést és csökkenő nyersanyagárakat eredményezett.

Mindennek az lett a következménye, hogy az olajárak az utóbbi hetekben inkább csökkenő pályán mozogtak, így a WTI árfolyama visszaesett 70 dollár közelébe. Ezeken a szinteken azért már több alkalommal is láttunk fordulatot, legyen szó egy OPEC+ bejelentésről, vagy egyszerűen csak javuló gazdasági kilátásokról. Összességében tehát kereslet oldalról inkább gyenge várakozásokat láthatunk, de kínálati oldalról az OPEC+ mindig beleszólhat a folyamatokba, valamint az orosz szankciók is inkább csökkentik a globális kitermelést.

A WTI napi grafikonja (2023. 05. 15. 14:15)

Érdekes szinteken az Exxon részvénye

Hozta a várakozáskat főbb sorokon az Exxon április végén közzétett jelentése, a 85,65 milliárdos árbevétel ugyan elmaradt a korábbi eredményektől, de az elemzői konszenzussal így is egybeesett. Profit téren jobb negyedévet tudott zárni az Exxon, a 2,8 dolláros EPS éves szinten is növekedést jelent, még soha nem kezdett egy évet sem ilyen erős teljesítménnyel az olajcég. Ennek ellenére rövid életű volt a pozitív piaci reakció, és egy nagyobb lefordulás vette kezdetét a következő héten. Ez részben a gyengébb olajáraknak volt betudható, de az is látható, hogy az Exxon részvénye igencsak magas szinteken tartózkodott, innen már egy áttörő eredményre volt szüksége a további emelkedéshez.

Most az 50 és 200 napos mozgóátlag közé szorult be az árfolyam, innen törne ki valamelyik irányba. Amennyiben tartósan letörné a 200 napos mozgóátlagot, az igencsak lerontaná a részvény technikai képét. Ebben az esetben még a 104, illetve a 99 dolláros támaszokban bízhat a részvény, utóbbi historikusan is egy fontos szintnek mondható.

Ha sikerülne visszapattannia a mozgóátlagról az árfolyamnak, akkor egészen a másik, 50 napos átlagig különösebb akadály nélkül visszaerősödhet. Ennek az ellenállási szintnek az áttörése lenne tehát a következő feladat a részvény előtt, fentebb még a 114 és 119 dolláros árszintek képeznek akadályt. Látható, hogy nagyobb léptékű emelkedéssel nem lesz egyszerű dolga az Exxon részvényének, de lefelé is több, korábban megbízhatónak számító támaszban bízhat az árfolyam, így nem elképzelhetetlen a további emelkedés sem ezekről a szintekről.

Az Exxon Mobil napi grafikonja (2023. 05. 15. nyitás előtt)

A heti grafikonon is egy mozgóátlag funkcionált több esetben támaszként, csak ebben az esetben az 50 hetes mozgóátlag fogta meg több alkalommal is az árfolyam lecsorgását. Mivel a 119 dolláros szint egyben a történelmi csúcsot is jelöli, értelemszerűen a napi grafikon mellett itt is ellenállásként tudjuk azonosítani. Látható, hogy a 99-100 dolláros zónára már korábban is érdemes volt figyelni, tavaly többször is ellenállásként funkcionált az árszint.

A részvényről egyébként ma esik le az osztalékszelvény, tehát várhatóan kisebb mínuszban kezdi a kereskedést. A cég negyedévente fizeti ki osztalékát, ami jelen esetben 91 cent részvényenként, ez évesítve 3,2-3,3 százalékos osztalékhozamnak feleltethető meg.

Az Exxon Mobil heti grafikonja (2023. 05. 15. nyitás előtt)

Igaz, az Exxon jelentését követően több elemzőház is visszavágta az részvényre adott célárát, de a konszenzus még így is 127 dolláros célárfolyamot mutat a Bloomberg adatbázisa alapján, ami közel 20 százalékos hozampotenciált jelent a pénteki záróárhoz képest. Értékeltségét tekintve is vonzó lehet a részvény, hiszen a 4,9-es EV/EBITDA ráta kifejezetten alacsony szintnek mondható. Utoljára március közepén vett fel 5 alatti értéket a mutató, akkor egy nagyobb visszapattanásnak lehettünk szemtanúi 99 dollár környékéről. A versenytárs Chevron értékeltsége is hasonló szinteken tartózkodik, de az 5,4-es ráta magasabb az Exxonnal összehasonlítva.

Tartalom lezárása:2023.05.15 14:35
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
WTI: Újabb fontos szintet törhet át az árfolyam
Grébel Szabolcs | 2023.04.13 15:09
Jelentősen visszaeshet a kínálat idén
Emelkedőben az Occidental Petroleum
Varga Dániel | 2023.04.03 14:18
Érdekes hírek érkeztek az olajpiacokról
Újra 80 dollár felé közelít a WTI
Grébel Szabolcs | 2023.02.10 14:35
Érdemes még figyelni az energiaszektort
Izgalmas mozgások az olajnál
Grébel Szabolcs | 2022.11.30 11:11
Kereskedési ötletet fogalmazunk meg
Olaj: Fontos szinteknél a WTI
Grébel Szabolcs | 2022.11.23 13:37
Változatos mozgások az olajnál

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.