Napon belül nagyobb visszaesést produkált a Mastercard, így a megemelt stop-szintünket is elérte az árfolyam, ezzel kisebb pluszban zárjuk a kereskedési ötletünket. Elsősorban a negatív piaci hangulat okán fordult le a Mastercard árfolyama is, a fundamentumok terén nem látni érdemi változást, ugyan kockázatok hosszabb távon is fennállhatnak, de nyugodtabb piaci környezetben lehetne még tér a részvény előtt.

Tegnap megemeltük a Mastercard kereskedési ötletünkben eredetileg megfogalmazott stop-szintünket, azonban a gyenge piaci környezetben napon belül lefordult a Mastercard, így a 450,5 dolláros szinteket is letörte. Kiemeltük, hogy a stabil fundamentumok és kilátások ellenére a nemzetközi piaci hangulat gyors ütemű romlása a Mastercard részvényeit sem kíméli. Ráadásul tegnap technikailag is fontos szinteket tört le az árfolyam, hiszen az 50 napos mozgóátlag alatt zárt a papír.

Azért az kedvező jelnek tekinthető, hogy a 200 napos mozgóátlag egyelőre megfogta a részvény esését, illetve még a 429-432 dolláros zónai védelmet nyújthat hosszabb távon is. Persze a tartós fordulathoz inkább a piaci hangulat javulására lenne szükség, hiszen a fundamentumok terén nem látni problémát, ráadásul az elemzők is változatlanul optimisták a részvényben rejlő potenciált illetőleg. Technikai szempontból tehát izgalmas szinteken jár a részvény, amennyiben sikerülne az átlagról pattannia, akár nagyobb mozgásra is képes lehetne még az árfolyam.

A Mastercard napi grafikonja (2024. 08. 06. nyitás előtt)

A kereskedési ötletünket tehát kisebb pluszban sikerült zárni, amely ebben a gyengébb piaci környezetben nem rossz jel, hiszen osztalékkal együtt 0,5 százalékos emelkedés mutatkozott. A piac ebben a periódusban volt, mikor felülteljesítőnek számított, de az utóbbi napokban produkált esés következtében az elmúlt három havi teljesítmény sem az S&P 500, sem Nasdaq 100 indexnél nem túl meggyőző. Az eredeti stop-szintünktől egyébként néhány százaléknyi távolság mindig fennállt ebben az időszakban, így, ha a nemzetközi piacon nem következik be ez a fajta hangulatromlás, akár a főbb ellenállásokat is célba vehette volna a papír.

A fundamentumokon talán nem érdemes már sokat időzni, hiszen a tegnapi elemzésünkben, illetve a nemrég közzétett negyedéves gyorsjelentésről szóló írásunkban is részleteztük, hogy stabil lábakon áll a Mastercard. Az elemzői célárak átlaga 517 dollár felett jár, amely jókora felértékelődési potenciált jelez a részvényesek számára, így, ha az amerikai gazdaság ellenálló tudna maradni, a fogyasztási trendek sem törnének meg, az a pénzügyi szolgáltatók számára is kedvező növekedési pályát nyithatna.

Néhány kockázat hosszabb távon is fennállhat, ezekre a befektetőknek is érdemes lehet figyelnie:

  • A fogyasztási folyamatok, az amerikai gazdaság alakulása kiemelkedő szereppel bírhat, hiszen csökkenő tranzakciós volumen a Mastercard bevételein is negatív irányú hatást válthat ki. Így a kiskereskedelmi forgalom alakulása, az infláció alakulása, illetve a gazdasági növekedés üteme is befolyásolhatja az eredményeket.
  • A dollár erősödése is negatívan hatna a bevételek alakulására, hiszen a hazai bevételek fontos részét képezi a cég működésének.
  • Emellett a nemzetközi hangulat alakulása is befolyásolhatja a Mastercard mozgását, hiszen ugyan nem a legmagasabb bétával rendelkező részvénynek számít a piacon, de a kicsivel 1 feletti béta azért a piaccal való együtt mozgást jelez így is.
Tartalom lezárása:2024.08.06 15:14
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.
Új erőre kaphat a Mastercard
Varga Dániel | 2024.05.07 15:38
Kereskedési ötletet fogalmazunk meg
Fontos támasznál a Mastercard
Cinkotai Norbert | 2023.09.26 14:43
Lélektanilag is erős lehet a 400 dolláros szint
Most lendülne bele a Visa és a Mastercard?
Varga Dániel | 2023.06.20 14:45
Fontos akadályok előtt az árfolyamok
Felfelé nézelődne a Mastercard
Varga Dániel | 2023.01.06 13:32
Sokat javult a technikai kép

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Magyar blue chipek: Új lendület kibontakozóban

Varga Dániel | 2025.01.06 11:53
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

6 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.01.06 08:29
Forint, kötvényhozamok, olaj, makroadatok