Sikeresen áttörte tegnap a 200 napos mozgóátlagot a Nike árfolyama, erre utoljára több mint egy évvel ezelőtt került sor a részvény grafikonján. Ezzel a technikai kép igen izgalmassá vált az utóbbi napokban, így az a kérdés most, hogy van-e még tér a további javulásra. A technikai kép alapján adódna még tér, de az elemzői célárak alapján is lehet még potenciál a Nike részvényében. Hosszabb távon viszont a fundamentumokban is pozitív fordulatra lenne szükség, ennek kapcsán az újonnan kinevezett vezérigazgató által kijelölt út hozhat fordulatot.
A Nike napi grafikonja ígéretes képet mutat, a részvény ugyanis a közelmúltban többhavi mélypontról, a 70 dollár körüli támaszszintről tudott visszakapaszkodni, már több mint 5 százalék növekedést elérve. Az árfolyam így sikeresen áttörte mind az 50, mind a 200 napos mozgóátlagot is, amely tükrözi a pozitív piaci hangulatot a részvény körül és új lendületre adhat okot. Első ellenállási szintként a néhány hónappal korábbi csúcs, 90 dolláros szint szolgálhat. Távolabbi ellenállási szintet 97 dollár környékén találhatunk, ahol az árfolyam legutoljára nyáron járt.
A Nike napi grafikonja (2025. 02. 26. nyitás előtt)
A heti grafikonon is jól látható a 70 dollár körüli stabil támaszszint, amelyről az árfolyam többször is visszapattant, és csak rövid időre esett alá. A részvény sokáig az 50 hetes mozgóátlag alatt mozgott, azonban sikerült azt 82 dollárnál szorosan megközelítenie, ennek áttörése pedig további lendületet generálhat. Ellenállási szintként itt is a 90-97 dolláros tartomány szolgálhat. Az indikátorok többsége nem mutat kritikus értékeket, egyedül a napi RSI indikátor közelít a túlvásárolt zónához. Ennek ellenére a befektetői bizalom egyelőre töretlen, amit az elmúlt napokban érkezett hírek is alátámasztanak.
A Nike heti grafikonja (2025. 02. 26. nyitás előtt)
Fel van adva a lecke a Nike számára
Nincs egyszerű dolga a Nike-nak az utóbbi hónapokban, a gyengébb gazdasági környezet és az alacsonyabb közvetlen fogyasztói eladások lehúzzák a 2025-ös pénzügyi év számait, mint ahogy azt az elmúlt egy év jelentései alapján is láthattuk. A Bloomberg konszenzusa alapján a teljes bevétel várhatóan 5 százalékos csökkentést mutat a májusban végződő üzleti év során, a jelenlegi negyedévben pedig 11 százalékos éves csökkenés van kilátásba helyezve. A bruttó marzs így tovább csökkenhet, a megemelkedett készletek és a magasabb leértékelések miatt. Ezt részben ellensúlyozhatják részben az alacsonyabb termék-, raktározási és logisztikai költségek, de a mutató így is csak 42 százalék környékén alakulhat, szemben az egy évvel ezelőtti 44,7 százalékkal.
Kérdés tehát, hogy mikor jöhet a fellendülés a céges profitokban és bevételekben. A legnagyobb problémát a Nike esetében egyelőre a felhalmozódott készletek leépítése jelenti, mivel ezeket az árucikkeket csak nagyobb leértékelések mellett tudják értékesíteni, ami igencsak lerontotta a cég profitabilitását. A készletek leépítése folyamatosan halad, ugyanakkor ez a rövid távú profitok kárára történik. Az előző negyedévekben 8 milliárd dollár körüli készlettel rendelkezdett a Nike, ami még mindig 2 milliárddal magasabb a 2022 előtti szinteknél, de a 2023-as szintekhez képest már jelentősebb mérséklődést jelez.
Problémák tehát adódnak a Nike háza táján, de ez nem jelenti azt, hogy ezek örökre a céggel maradnak. Ezt a cég októberben kinevezett új vezérigazgatója, Elliott Hill is így látja. Hill már több mint 32 éve dolgozik a Nike-nál, így talán kijelenthető, hogy az új cégvezér tisztában van azzal, mely területeken kell javulnia a sportszergyártónak. A hivatalba lépése óta tartott első befektetői hívásán már rámutatott a vállalat három fő problémájára:
- túl magas árengedmények,
- a sport irányú fókusz gyengülése,
- és a közvetlen fogyasztói értékesítésre való áttérés.
A túl magas leárazásoknak köszönhetően ugyan sikerült a készleteket lecsökkenteni, viszont nagyobb mértékben vetették vissza nem csak a cég profitmarzsait, de a Nike márka megítélését, és ezáltal értékét is. A közvetlen fogyasztói értékesítésre való áttérés pedig azt eredményezte, hogy a nagykereskedelmi partnerekkel való kapcsolat megromlott. A vezérigazgató a részvényesek felé jelezte, hogy ennek a három probléma megoldására fog összpontosítani a következő időszakban. A múlt héten be is jelentette a cég, hogy a Kim Kardashian nevével fémjelzett Skims márkával fognak együttműködni a jövőben, ezzel megcélozva a női sportruházati piacot. Ezen a piacon a Nike inkább lemaradónak számított az olyan márkákkal szemben, mint például a Lululemon, de láthatóan új vezetés is nagyobb részesedést szeretne szerezni ebben a szegmensben.
A céget követő elemzők körében inkább optimista kilátások fogalmazódnak meg az utóbbi egy-két hónapban, így több vételre való felminősítéssel is találkozhattunk. Még hétfőn a Jefferies elemzője emelte meg 115 dollárra a Nike célárát, emellett a korábbi tartás helyett már vételt javasol az elemző, ezt láthatóan a piac is pozitívan fogadta. A Bloomberg adatbázisában jelenleg 23 vételi és 19 tartási ajánlás található, míg eladást mindössze 2 elemző javasol a részvény kapcsán. A konszenzusos célár így 86 dollár, ami még mindig nem túl magas, de a jelenlegi szintek mellett is lenne még tér a felértékelődésre.
Azt sem érdemes elfelejteni, hogy a Nike még mindig vezető sportruházati márkának számít. Így hosszabb távon az olyan adottságok, mint a márka ereje, a globális értékesítési hálózat és a folyamatos termékinnováció mind segíthetik a céget a következő években.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.