Felülmúlták a várakozásokat az Oracle negyedéves számai a gyenge makrokörnyezet ellenére, pedig az erős dollár hatása a techcéget sem kerülte el. Látszik, hogy a felhőalapú szolgáltatás a jövőben is fontos ágazat lehet, így az Oracle jövője is biztosabb lábakon áll. A cég körüli optimista hangulat a részvény teljesítményén is megmutatkozik, a papír akár megtörheti az idei évre jellemző negatív trendet, és az októberi mélypontok után most új csúcsokat venne célba az árfolyam.

Jól alakultak a bevételi számok

Szépen teljesített bevétel téren az Oracle, az előző negyedévhez képest 18 százalékkal volt magasabb a társaság bevétele, de a devizahatástól eltekintve ez 25 százalékos növekedésnek felelt volna meg. Így rekordmagas, 12,3 milliárd dollár volt a cég bevétele idén ősszel, több mint 200 millió dollárral felülmúlva a cég saját előrejelzéseit. Továbbra is magasan alakult a bevétel növekedési üteme, ugyanis a Cernernek köszönhetően extra 1,5 milliárd dollár bevételhez jutott a vállalat. Eddig sikeresnek mondható az egészségügyi cég akvizíciója, az Oracle bővíteni tudta bevételeit és a Cerner is technológiai újításokat tudott végrehajtani az Oracle segítségével, mondta Larry Ellison cégvezető.

Ugyan a bevételi számokon emelt a Cerner akvizíciója, a profitmarzsok esetében már nem láthattunk növekedést. Az erős dollár nem csak a cég bevételeit tépázta meg, de a profitabilitásra is rányomta a bélyegét, csak a devizahatás miatt 9 centtel volt alacsonyabb az egy részvényre jutó profit a negyedévben. Viszont azt látni kell, hogy az utóbbi hónapokban gyengülésnek indult a dollár, így akár a következő negyedévekben egy, a cégre már pozitív hatással bíró árfolyammozgásról beszélhetünk majd.

Az Oracle egyre többet fektet a felhőszolgáltatáshoz szükséges infrastruktúrába, és ez meglátszik a profitszámokban is. Összesen 2,4 milliárd dollárt fordított fejlesztésekre a cég, amelynek legnagyobb része az adatközpontok bővítésére ment el. Nagy problémák viszont egyelőre még nem láthatóak, az előző negyedévhez képest már javult is az operatív marzs, valamint továbbra is meglehetősen magasan alakul a bruttó profitmarzs mértéke.

Több elemzőház is emelt az céghez kapcsolódó célárán a jelentést követően, így a konszenzus 87,5 dolláros árfolyamot prognosztizál, közel 7,5 százalék felértékelődési potenciállal. A vételi ajánlások aránya folyamatosan nőtt az elmúlt egy évben, viszont a legtöbb elemző még mindig tartásra ajánlja az Oracle részvényét. A 12 hónapos előretekintő P/E ráta alapján nem tűnik kifejezetten alulárazottnak az Oracle papírja, jelenleg 15,4-es P/E-n forog a részvény, ami éppen a 3 éves átlag felett tartózkodik.

Nagy ralin van túl a részvény

Meglehetősen jónak mondható egy-két hónapon van túl az Oracle részvénye, a szeptember végi mélypontokat követően már közel 40 százalékos pluszban is volt az árfolyam, azonban a 84,5 dolláros ellenállás megakasztotta a részvény menetelését. A következő hetekben ennek az árszintnek az áttörésével küzdhet meg az árfolyam, amennyiben ez sikerülne feljebb még a 89 dollár körüli zónát tesztelhetné újból.

A 200 napos mozgóátlag áttörése pozitív fejlemény volt, amit vissza is tesztelt az árfolyam, emellett az aranykereszt megjelenése is tovább erősítheti a részvény technikai képét, az október óta tartó rali akár meg is törhette az idei évre jellemző negatív trendet. Így már a 200 napos mozgóátlag előtt az 50 napos mozgóátlag is támaszt nyújthat a részvény árfolyamának, de egy nagyobb lefordulás esetén még 67 dollár környékén is megakadhat a lecsorgás.

Múlt héten lefordult a részvény, csupán 2 nap alatt 4 százalékot esett az árfolyam, de a hét második felében már erőt tudott felmutatni, viszont az indikátorok így is jelzést váltottak. Az RSI sokáig a 70-es szint környékén ingadozott, most viszont visszatért a semlegesnek nevezhető 50 körüli zónába az indikátor. A MACD beadta az eladási jelzést, gyengítve a részvény technikai képén.

Az Oracle napi grafikonja (2022. 12. 13. nyitás előtt)

Az elmúlt hónapok ralija után nem elképzelhetetlen, hogy kezd kifulladni a részvény mögött álló lendület, amit az is érzékeltet, hogy a jelentés hírére mindössze két százalékot emelkedett az árfolyam zárást követően. Ma az amerikai inflációs adat befolyásolhatja leginkább a piacokat, ezzel együtt pedig az Oracle árfolyamát is, így az sem elképzelhetetlen, hogy a 84,5 dolláros ellenállás felett nyitna a részvény.

Tartalom lezárása:2022.12.13 15:16
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Oracle: A felhők felé vezet az út
Varga Dániel | 2022.09.13 14:47
Emelkedéssel nyithat a részvény
Ismét felfelé kapaszkodna az Oracle
Varga Dániel | 2022.07.06 14:02
Izgalmasan fest a technikai kép
Ismét szárnyalhat az Oracle részvénye
Varga Dániel | 2022.01.11 13:55
Korrekciót követően pattanna az árfolyam

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Visa: Jól sikerülhet az év vége

Mohácsi Mihály | 2024.10.04 14:39
Erőteljes fordulat a grafikonon

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.10.04 08:32
Forint, USA munkaerőpiac, olaj, Stellantis

Fordulat a kötvénypiacokon

Mohácsi Mihály | 2024.10.03 16:31
Mit jelent ez a részvénypiacra nézve?