Jelentős pozitív meglepetést okozott az OTP Csoport a harmadik negyedéves gyorsjelentésében, amelyben a várakozásokat felülmúló eredményről számolt be. A bevételi soron a nettó kamatbevétel, valamint az egyéb bevételek (főként egyszeri hatások miatt) is a vártnál nagyobb növekedést mutattak, a működési költségek pedig a vártnál alacsonyabb szintre kerültek. Az adózás utáni eredmény éves alapon 13 százalékkal nőtt, és 27,2 százalékos volt a ROE, amely az OTP Csoport egyik legjobb negyedéves eredményét jelenti.
A tartalom előállítása az anyavállalatunkkal (Patria Finance, a.s.) való együttműködés eredménye, a tulajdonosi háttérről bővebben itt olvashat. A Patria Finance, a.s. intézményi ügyfelei részére a témában angol nyelvű befektetési elemzést készített, természetesen az itt szereplő megállapítások az ott leírtakkal összhangban kerülnek közzétételre.
Kedvezően alakult a hitelvolumen bővülés a magyar, bolgár, üzbég és orosz leánybank esetében, és a kamatmarzsok is szinte változatlanok voltak az előző negyedévhez képest, így 3 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest a nettó kamatbevétel, annak ellenére, hogy a román leánybank már nem szerepel a kimutatásokban. A működési költségek szintén csökkenést mutattak, amely szintén a román leánybank eladásának köszönhető, negyedéves alapon 2 százalékos volt a csökkenés.
A magyar lakossági piacon egészséges a hiteldinamika, de a vállalati hitelezésben még nem annyira pozitív a trend. A leánybnakoknál pedig stabil a jövedelemezőség, az üzbég bank is kiemelten jól teljesített. A gazdasági kilátásokkal kapcsolatban optimista az OTP, 2,5-2,8 százalékos GDP növekedést várnak Magyarországon 2025-re.
A 2024-es évben a menedzsment várakozásai alapján valamivel a 27 százalékos ROE szint alatt lehet a profitabilitás, a nettó kamatmarzs viszont a 4 százalék körüli szinten alakulhat, és a hitelállomány várhatóan 6 százalékkal vagy magasabb mértékben emelkedhet. A menedzsment ezzel megerősítette a korábbi előrejelzését az éves eredményekre vonatkozóan.
A hitelportfólió minősége tovább javult, a Stage 3 hitelek aránya 0,3 százalékkal csökkent negyedéves alapon, javult az orosz és az ukrán portfólió is. A kockázati költségek így mindössze 27 milliárd forinttal csökkentették az eredményt. A mérlegfőösszeghez viszonyítva 0,26 százalék volt az arány, amely az előző negyedévhez képest 19 bázispontos csökkenés.
Az előző negyedévhez képest 19 százalékkal emelkedett a profit, a negyedéves jelentés így összességébeben megerősíti korábbi várakozásainkat a bankcsoportról. Ugyan a ROE-ban minimális csökkenés jöhet, de így is kiemelkedő maradhat a bankcsoport profitabilitása.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.