Erősebb negyedévet zárt a vártnál a Coca-Cola, annak ellenére, hogy több régióban is kevesebb volt az értékesítési volumen a tavalyi számokhoz képest. Az áremeléseknek köszönhetően tudta tartani a korábbi időszakokra jellemző kétszámjegyű organikus bevételnövekedést az italgyártó, valamint az emelkedő költségek ellenére profit terén is bővülés mutatkozott. Ma nyitást követően egy százalék feletti pluszban kezdheti a kereskedést a részvény, így egy fontos ellenállási szintet is sikerülhet áttörnie az árfolyamnak.

Sikerült pozitív meglepetést okoznia a Coca-Colának a ma nyitás előtt közzétett jelentésével. Ugyanis előzetesen 10,84 milliárd dolláros bevétellel számoltak az elemzők, ehhez képest az idei év első három hónapjában 10,98 milliárd dollárnyi összeg folyt be az italgyártóhoz árbevételként. Profit téren már kisebb mértékű bővülést vártak az elemzők, de itt is felülmúlta a várakozásokat a Coca-Cola, a várt 65 centes részvényenkénti nettó profit helyett 68 centes EPS-t realizált a cég előző negyedévben. Így akár folytatódhat a részvény további emelkedése, ma nyitást követően az árfolyam egy fontos ellenállás felett kezdheti a kereskedést várhatóan, ezzel a technikai képe is erősebbé vált valamelyest.

Az organikus bevételekben 12 százalékos növekedés látható, tehát tartani tudja a kétszámjegyű növekedési ütemet a Coca-Cola. A nettó árbevétel ehhez képest valamivel lassabban, 5 százalékkal bővült tavalyhoz képest, így globálisan 11 milliárd dollár volt a társaság bevétele 2023 első negyedévében.

Összeségében látható, hogy jól vette a cég a magas inflációs környezet által állított akadályokat. Ugyan értékesítési volumenben nem látszódik számottevő bővülés, de az áremelések után magasabb bevételt és profitot realizálhatott a társaság. A cég meglehetősen jól van pozícionálva az üdítőital-piacon, így könnyebb helyzetben is van, mint sok versenytársa.

Korábban egyértelműen az amerikai piac volt a növekedés fő hajtóereje, de előző negyedévben nem tudta a többi régióval fenntartani a sebességet. Ugyan most is az Egyesült Államok területén jegyzett a legtöbb bevételt a Coca-Cola, közzétett a 3,9 milliárd dolláros árbevétel csupán 1,3 százalékos bővülést jelent negyedéves szinten. Éves szinten már erősebb, 9 százalékos növekedés jellemezte a régió teljesítményét, de az értékesített mennyiségben nem mutatkozik számottevő különbség, így a növekedés elsősorban az áremeléseknek volt köszönhető.

Ehhez képest az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régióban közel harmadával több bevételt realizált a Coca-Cola az előző negyedévvel összehasonlítva. Ezzel együtt 2 milliárd dollárra emelkedett a régióból származó bevétel, ami éves szinten 10 százalékos növekedést jelent. Annak ellenére volt magasabb a bevétel, hogy az orosz piac kiesése és a török földrengés hatása miatt idén közel 3 százalékkal kevesebb volt az értékesített volumen. Természetesen itt is az árazási politikájának köszönhette a bővülést a cég, látható, hogy működtek az eszközölt áremelések.

A marzsok még mindig egészségesnek mondható szinteken tartózkodnak, az áremeléseknek sikerült elhárítania a cégnek az inflációs környezetben felmerülő magasabb költségeket a vásárlókra. A bruttó eredményhányad tehát visszatért 60 százalék fölé, de a működési marzs is újból 30 százalék feletti szintekre erősödött vissza.

Az erős dollár még mindig negatívan érinti a cég számait, 2023 első negyedévében hozzávetőlegesen 6 százalékkal vetette vissza a bevételi számokat. Az utóbbi hónapokban azonban megfordult a dollár emelkedő trendje, így akár az év vége felé már pozitív irányú devizahatással is számolhatnak egyes régiókban, de ez természetesen sok befolyásoló tényezőtől is függ.

Nem változtatott a 2023-as éves előrejelzésein a cég vezetősége, így továbbra is 7-8 százalékos organikus bevétel- és 4-5 százalék közötti profitnövekedést várnak. Az előttünk álló, második negyedévre viszont új előrejelzések érkeztek, a cég 3-4 százalékos negatív devizahatással számol, emellett további 1 százalékkal csökkenthetik a profitot a felvásárlásokból és újrastrukturálásokból eredő hatások.

Túlzott befektetői optimizmus?

Kiemelkedő volt az elmúlt egy hónap során a Coca-Cola részvénypiaci teljesítménye, ez idő alatt több mint 6 százalékot emelkedett az árfolyam. Most fontos ellenállások közelébe erősödött vissza a részvény, korábban a 64,5 dolláros szintről már számos alkalommal fordult le az árfolyam. A nyitás előtti árfolyam alapján ezen szint felett kezdheti a kereskedést a részvény, így már a 65,2, illetve a 67 dolláros szinteket veheti célba az árfolyam.

Az is látszik a heti grafikonon, hogy több támaszszint támogathatja az árfolyamot, először 61,5 dollárnál találhat menedéket a Coca-Cola. Emellett látható, az 59 dollár körüli zóna már számos alkalommal védelmet nyújtott a részvény árfolyamának, így pesszimista befektetői hangulat mellett sem várható nagy esés. A mozgóátlagok is támaszként funkcionálhatnak, az 50 vagy a 200 hetes mozgóátlagban is bízhat az árfolyam egy lefordulás esetén.

A Coca-Cola heti grafikonja (2023. 04. 24. nyitás előtt)

A napi grafikonon látható, hogy az RSI alapján már túlvetté válhatott a papír az utóbbi napokban, ugyanis az indikátor még múlt héten keresztezte a 70-es szintet alulról. Az MACD egyelőre nem jelzett eladást, így akár kitarthat az emelkedő trend, de kérdéses, hogy mennyi ideig tudja fenntartani ezt a teljesítményt a részvény.

A Coca-Cola napi grafikonja (2023. 04. 24. nyitás előtt)

Érdemes említést tenni a társaság osztalékfizetési politikájáról is, hiszen a Coca-Cola az egyik legismertebb az osztalékrészvényként számontartott értékpapírok között. A következő osztalékfizetés várhatóan július elsején lesz esedékes, amihez az osztalékszelvény június 14-én esik le. 46 centnyi osztalék kerülhet a befektetőkhöz részvényenként, ami azt jelenti, hogy 2,8 százalék körüli évesített osztalékhozammal bír a részvény a jelenlegi piaci árfolyam mellett.

Az elemzői konszenzus 68,2 dolláros célárfolyamot prognosztizál a Bloomberg adatbázisa szerint. Ez azt jelenti, hogy a társaságot közelebbről követő elemzők átlagosan további 6 százalékos emelkedést várnak. Tehát általánosságban optimisták az elemzők a Coca-Cola részvényével kapcsolatban, amit azt is mutat, hogy 23 vételi mellett 6 tartási és egyetlen eladási ajánlást láthatunk.

Tartalom lezárása:2023.04.24 15:25
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Jól járhatnak ezek a cégek az ünnepi időszakkal
KBC Equitas | 2022.12.08 11:34
Izgalmas részvényeket gyűjtöttünk össze
Még mindig jól fogy a Coca-Cola
Varga Dániel | 2022.10.25 16:01
Kellemes meglepetéseket hozott a jelentés
Javulás előtt a Coca-Cola?
Cinkotai Norbert | 2022.09.08 15:01
Fontos szinteknél jár az árfolyam
Fordulat előtt állhat a Coca-Cola
Varga Dániel | 2022.06.21 14:21
Fontos szintekre esett vissza a részvény

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulat előtt a Coca-Cola?

Mohácsi Mihály | 2024.10.25 15:21
A jelentés után javítana a részvény

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.10.25 08:34
Forint, légitársaságok, UPS, Richter