Kedvező eredményeket közölt ma reggel a cég vezetősége, hiszen nemcsak a lezárt negyedéves eredmények terén születtek pozitív meglepetések, hanem az idei évre szóló előrejelzés is optimizmusról árulkodik. Az árfolyam a kezdeti megugrást követően némileg visszacsordogált, de az elmúlt hónapok, évek teljesítményére nem sok panasz érkezhet, ráadásul év eleje óta is felülteljesítő tud lenni a papír, amellyel a DAX indexet is húzni tudja a német szoftveróriás.
Az SAP gyorsjelentése kellemes meglepetéseket tartogatott ma reggel, így nagyobb ugrással indította a kereskedést a részvény, amelyből ugyan valamennyit visszaadott már a papír, de így is új csúcsokat jelölt ki az SAP. Látni kell, hogy a maga 300 milliárd eurós piaci kapitalizációjával egyrészt a legnagyobb német cégnek számít, másfelől Európában is csak az újult erőre kapó LVMH előzi meg. A német DAX index felülteljesítéséhez tehát nagyban hozzájárult az SAP meggyőző teljesítménye az elmúlt években, emellett a többi nagyobb cég, mint a Siemens vagy a Deutsche Telekom is sikeresen tudta ellensúlyozni a német ipar gyengélkedését.
Az egyre nagyobb hangsúlyt képező AI kapcsán aggódhattak a befektetők a tegnapi DeepSeek hírek miatt, azonban a cég vezérigazgatója jelezte, hogy összességében ezt előnyére fordíthatja az SAP, ahogy más szoftver és felhőszolgáltatást nyújtó cég is. Nagy ütést nem is mértek a befektetők a részvény árfolyamára, így akár hosszabb távon is fennmaradhat ez a fajta pozitív trend. A folyamatos fejlesztések, azok implementálása tovább folytatódhat, az ügyfelek is kedvezően fogadják ezeket a híreket, ez pedig további sikerekhez vezetheti a céget.
A gyorsjelentés összességében pozitívan értékelhető, a negyedik negyedéves bevétel terén is kisebb felülteljesítés látható, az AI fejlesztéseknek hála továbbra is erős kereslet mutatkozik a cég termékei iránt, így a stabil és erős ügyfélbázis további bővülést hozhat. Összességében a felhőszolgáltatások bevételei 27 százalékkal nőttek a bázishoz képest (devizahatások nélkül), ezzel 4,71 milliárd eurós árbevételt realizálva, amely az elemzői konszenzus által támasztott 4,68 milliárdos elvárást is kisebb mértékben felülmúlta. Az éves teljesítményt nézve a teljes bevétel 10 százalékkal emelkedett, 34 milliárd euró feletti teljesítményt elérve ezzel.
A felhőszegmens ereje profit oldalon is megmutatkozik, hiszen éves alapon 29 százalékkal nőtt a szegmens bruttó profitja 3,43 milliárd euróra, míg az összprofit szintje megközelítette a 7 milliárd eurót. Non-IFRS alapján a működési profit is 2,4 milliárd euróra emelkedett, teljes évet tekintve pedig közel 8,2 milliárd eurós eredmény mutatkozik, ez 25 százalékos (devizahatásoktól tisztítva 26 százalékos) javulást jelez.
Az év lezárását követően a 2025-ös előrejelzéseit is közzétette a társaság, a felhőszegmens bevétele 21,6 és 21,9 milliárd euró között alakulhat, ez némi nagyobb optimizmusról árulkodik a korábbi 21,5 milliárdos előrejelzéshez képest. A jelenlegi rendelésállomány is már 18,1 milliárd euróra emelkedett, tehát látható az erőteljes kereslet, illetve a növekedési kilátások a cégnél. A Non-IFRS operatív profit is tovább emelkedhet a javuló környezetben, így 10,3-10,6 milliárd közötti eredményt vár a cég vezetősége.
Túlvettség mutatkozik a piacon?
Ugyan piacnyitáskor emelkedéssel reagált a hírekre a részvény, de napközben némi korrekció játszódott le az SAP árfolyamán. Látni kell, hogy a tegnapi gyengébb piaci környezetben sem mutatott nagy visszaesést az árfolyam, ráadásul év eleje óta így is 10 százalékos plusznál jár a részvény, amely a 2024-es 70 százalék körüli emelkedést követően igencsak pozitív eredménynek tekinthető. Ráadásul novemberi elemzésünk óta is 20 százalékos menetelést produkált, amellyel a piaci teljesítményt is könnyedén felülmúlja. Már-már némi túlvettség képe van kialakulóban a napi grafikonon, így a befektetők is kissé óvatosabbá válhatnak, a nagy menetelést követően profitrealizálás is szerepet játszhat a mai visszaesésben, de hosszabb távon az erős kilátások, a stabil fundamentumok és a pozitív momentum eredményezhet további felülteljesítést akár a piacon.
A hosszú távú emelkedő trendben nem látni érdemi törést, utoljára 2022 őszén tartózkodott a 200 napos mozgóátlag alatt a papír, ennek áttörését követően egy erőteljes felfelé tartó trend vette kezdetét. Fontos támaszt így az 50 napos mozgóátlag nyújthat, amelyet szeptember óta nem is érintett az árfolyam, ez pedig rövid távon akár némi visszacsorgást is eredményezhet, de távolabb tekintve a fundamentumok támogatása hozhat még emelkedést a részvény számára. Az AI iránti igény, a fejlesztések, esetleg az ehhez kapcsolódó költségek mérséklődése vagy szinten tartása még profit oldalon is pozitív hatásokat eredményezhetne, amelyet a befektetők is kedvezően fogadhatnának.
Az SAP napi grafikonja (2025. 01. 28. 12:45)
A konszenzus által meghatározott célárat egyébként nagyjából elérte már a részvény, de azért látni kell, hogy az elmúlt hónapok során dinamikusan emelkedett a célárak átlaga is, amelyet idővel az árfolyam is fokozatosan lekövetett. Így az optimizmus is szemmel látható a piacon, habár relatív értékeltségi mutatók alapján nem tűnik már olcsónak a papír, hiszen jelenleg 41,5-es 12 havi előretekintő P/E rátán forog a részvény, amely az elmúlt évek átlagához képest is jelentősebb prémiumot jelez. Azonban kiemelendő, hogy szektor szinten is magasabb értékeltség mutatkozik, habár a korábbi diszkont eltűnt az SAP részéről, mostanra már némi prémiumon forog a részvény.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.