Várakozáson felüli első negyedéves eredményekről számolt be a ServiceNow, a kedvezőtlen devizahatások ellenére még mindig bőven 20 százalék feletti a növekedés a bevételekben, és az idei évi előrejelzés is optimista a cégnél. A részvény értékeltsége viszont elég magas, a technológiai szektorral együtt pedig jelentősen visszaesett az árfolyam is, de a jelentés után várhatóan jelentős pluszban nyithat.

Továbbra is jól teljesít a ServiceNow, a nagyvállalati szolgáltatásmenedzsment szoftverekkel foglalkozó cégnél fennmaradt a korábbi évek nagy növekedési üteme, sőt a várakozásokat is felülmúlták az eredmények. Az árfolyam az elmúlt időszakban ugyan nem teljesített jól, amely a technológiai szektor alulteljesítésével is magyarázható.

26 százalékkal emelkedtek a SeviceNow bevételei az előző évhez képest, mindezt úgy, hogy a devizahatások egyáltalán nem voltak kedvezők a cég számára. A dollár erősödése miatt a bevételnövekedés 2,5 százalékponttal csökkent, amely jelentősebb hatásnak mondható, várhatóan pedig továbbra is az erős dollár szembeszelet fog jelenteni, hiszen a dollár az első negyedév vég után is tovább erősödött az euróval szemben.

Ugyanakkor ez további erős növekedést jelent a cégnél, és a következő negyedéves számok is várhatóan hasonló növekedést mutatnak majd a vállalat előrejelzése alapján. Az előfizetéses modell valamelyest megkönnyíti ezeknek a bevételeknek a becslését, ráadásul a magas megújítási arány miatt várhatóan az előrejelzések pontossága is magas. A bevételek emelkedésével párhuzamosan a nagyösszegű (1 millió dollár feletti) éves szerződéssel rendelkező ügyfelek száma is folyamatos növekedést mutat. Ezek hozzávetőlegesen a negyedét adják a teljes bevételnek.

Az első negyedévben például a ServiceNow esetében 98 százalék volt a megújítási arány az első negyedévben, a tavalyi negyedik negyedév végén pedig 99 százalék. A tavalyi első negyedévvel összehasonlítva pedig ez egy százalékpontos növekedés. A teljes éves eredményeket nézve pedig szintén 26 százalékos bevételnövekedés várható a ServiceNow-nál. A vállalati szegmensben persze ezek a számok nem feltétlenül meglepőek, nyilvánvalóan ezért másként értékelhető egy ServiceNow és például egy Netflix ebből szempontból.

A profitabilitás szintén nagyon magas szinten van a ServiceNow-nál, a bruttó marzs 80 százalék feletti, a működési eredményhányad pedig 25 százalékos szinten volt az első negyedévben is, és várhatóan az év további részében is fennmarad ez a magas profitabilitás.

A viszonylag stabil profitabilitással az adózott eredmény is negyedévről negyedévre növekedést mutat, az első negyedévben a 350 millió dolláros adózott eredmény rekordnak számít. A profit növekedésével együtt is azonban a részvény értékeltsége még mindig magas, és az egy részvényre jutó eredmény pedig az elmúlt 12 hónapot nézve 6,16 dollár volt, amely az árfolyamhoz képest alacsony szint.

A mostani visszaeséssel együtt is 58 körüli az előretekintő P/E ráta, amely viszont a historikus átlag alatt van, a 2018-as és a 2020-as mélypontok körül. A nagy növekedés részben indokolhatóvá teszi a magas szorzószámokat, azonban pont egy emelkedő kamatkörnyezetben, és egy gyengébb gazdasági környezetben a magas szorzószámok mérséklődhetnek jobban. Emellett fundamentálisan továbbra is erős növekedést mutat a cég, amely most az árfolyamreakción is látszik, hiszen nyitás előtt jelentős emelkedés látszik a ServiceNow részvényénél.

Tavaly májusi mélypontról fordulhat a részvény

A technológiai szektor alulteljesítésével, és a növekedési cégek gyengébb teljesítményével a ServiceNow árfolyama is 35 százalék körüli mínuszban tartózkodik a korábbi csúcsponthoz képest. A grafikon alapján az utolsó erősebb támaszszinteket jelentik a 450 és 460 dollár körüli szintek, amelyek letörése esetén folytatódhatna a mélyrepülés. A mai pozitívabb piaci hangulat elindíthat egy fordulatot, azonban kérdés, hogy ez mennyire lesz tartós. Hosszabb távon nézve egy erőteljes emelkedő trendben volt a részvény, amely az elmúlt hónapokban már megtörni látszik, és a 600 és 500 dollár közötti oldalazó sávból is lefele tört ki a részvény, amely szintén nem pozitív a technikai kép szempontjából. Felfele az ellenállásokat is ezek a szintek jelentik. Mivel a gyorsjelentés nem sikerült rosszul, ez adhat némi lendületet az árfolyamnak.

A célárakban eddig kisebb csökkentések történtek, amely leginkább a diszkontráták emelkedésével magyarázható, hiszen a növekedési kilátásokban nagy változás nem történt a cégnél. Jelenleg a Bloomberg konszenzusa alapján 667 az átlagos célár, amely több mint 40 százalékkal magasabb a jelenlegi árfolyamnál.

A ServiceNow napi grafikonja (2022. 04. 28. nyitás előtt)

Tartalom lezárása:2022.04.28 14:27
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Visa: Jól sikerülhet az év vége

Mohácsi Mihály | 2024.10.04 14:39
Erőteljes fordulat a grafikonon

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.10.04 08:32
Forint, USA munkaerőpiac, olaj, Stellantis

Fordulat a kötvénypiacokon

Mohácsi Mihály | 2024.10.03 16:31
Mit jelent ez a részvénypiacra nézve?