Nem volt rossz a tőkepiaci klíma az utóbbi 2 hónapban, december eleji ünnepi listánk viszont még ennél is jobban szerepelt. Az itt szereplő részvények átlagosan 7 százalékot erősödtek azóta, ráadásul többen a 10 százalékot is meghaladták. Főleg az utazással kapcsolatos papírok remekeltek, de a luxusipar, és a Disney is szépen menetelt. A Coca Cola ugyanakkor mintha lemaradt volna, miközben a technikai kép továbbra is igen érdekesen fest.

Kimondottan izgalmasan alakul eddig az idei év, miután a főbb részvényindexek szép pluszokat mutatnak, és alapvetően a tőkepiaci klíma is inkább támogatónak nevezhető. Az elmúlt 2 hónapban így az S&P 500 index 4,5 százalékot, a DAX pedig 7,6 százalékot tudott erősödni, vagyis átlagosan azért 5-6 százalék körüli pluszt hoztak össze.

Ebben a környezetben persze kaptak némi hátszelet az ünnepi listánkon szereplő részvények is, melyekről bővebben még december 8-án ebben az elemzésben írtunk. Itt már-már rendhagyó módon 7 részvényt emeltünk ki, melyek az ünnepi időszak körüli felhajtás miatt üzletileg jól járhatnak, emiatt pedig a részvények árfolyamát is érdemes lehet figyelni. A listán ezek a részvények szerepeltek:

  • Mondelez
  • Starbucks
  • Coca Cola
  • Disney
  • Hermes
  • United Airlines
  • Marriott

Kedvező, hogy a listán szereplő részvények közül 5 is erősödni tudott az elmúlt időszakban, és csak a Mondelez, valamint a Coca Cola mutatott kismértékű visszaesést. Előbbi alapvetően nem tudta áttörni a 68 dolláros ellenállásokat, így nagyjából 2,5 százalékot csúszott vissza, míg a Coca Cola már 5 százalékot gyengült, de egyelőre a 60 dolláros szintek felett jár. Erre bővebben is visszatérünk még.

A többi 5 részvény viszont remekül teljesített. A Starbucks ugyan az előző hét pénteken korrekciót mutatott, de 2 hónap alatt így is 3 százalékot tudott erősödni. Ennél erősebb volt a Marriott valamint a United Airlines párosa, ahol már nagyjából 10 százalékos pluszt lehet látni. A Marriott már lassan korábbi csúcsait döntené meg, a United Airlines pedig nagy menetelésbe kezdett január elején, a légitársaságokra pedig már évindító nagyelemzésünkben is felhívtuk ügyfeleink figyelmét. A papír mélyről térne vissza, az 52 dolláros ellenállások után pedig már akár a 60 dolláros szintek következhetnek.

Szintén nagyot ment a Hermés, ahol ugyan eddig is magas árakat lehetett látni, de az 1520 eurós árfolyamhoz képest már 1730 eurós szintet lehet látni, 14 százalékot tudott 2 hónap alatt erősödni a papír. A luxuscégek általánosan is remek formában voltak, a Hermés pedig 1680 eurónál a korábbi csúcsait is áttörte. Kérdéses persze, hogy a lendület meddig tart ki, a korrekciós esélyek azért nem alacsonyak már ezeken a szinteken.

A legjobban a listáról a Disney teljesített, az akkori 92 dollár közeléből 110 dollár fölé tudott erősödni a papír, 2 hónap alatt így durván 20 százalékot erősödött. Főleg 2023 elejétől látványos a menetelés, a Disney pedig ezzel az S&P 500 legjobb 10 százalékába is bekerült az idei teljesítményeket nézve. Technikailag a 110 dollár lélektanilag is fontos szint lehet, ezzel együtt a túlvettség is felfedezhető, vagyis ilyen menetelés után azért már nem árt az óvatosság.

A fentiek alapján tehát átlagosan több mint 7 százalékkal erősödtek a listában szereplő részvények az elmúlt 2 hónapban, ami nem nevezhető rossz teljesítménynek. Főleg az alapján érdekes ez, hogy a részvények átlagosan 5-6 százalékkal erősödtek, vagyis enyhe felülteljesítés is megfigyelhető, persze azért ezeket az összehasonlításokat mindig érdemes fenntartásokkal kezelni. Ezzel együtt azért úgy látszik, hogy a jobb piaci hangulatban az ünnepi lista még kis extra teljesítményre is képes volt, ami  2 hónap alatt így nem számít rossznak historikusan sem.

Technikailag érdekes szinteken a Coca Cola

A fenti listából talán a Coca Cola szerepelt a leggyengébben, ahogyan azt kiemeltük. A részvény alapvetően a 64-65 dolláros szintekkel nem tudott mit kezdeni, most viszont a 60 dolláros szintek erős támasznak tűnnek. Látható, hogy az elmúlt kereskedési napok során többször is a szint alá szúrt az árfolyam, ugyanakkor napon belül mindig vissza tudott erősödni a papír. Egyelőre tehát az 59,5-60 dollár közötti támasz, és 64,5 dollár körüli ellenállás fogja körül a részvényt, ennek a sávnak az alsó szintjénél jár jelenleg.

Alapvetően az indikátorok is inkább azt mutatják, hogy a részvénynek még lehet tere felfelé. Az RSI csak 40 körül jár, ami még nagyon messze van a túlvettségtől, és összességében is egy dupla támasz mintázat látható az árfolyamon, ami szintén fordulós esélyeket vet fel. A Coca Cola részvénye tehát a lemaradás után érdekesen fest, így a mostani szintekről egy kisebb felpattanás esélye sincs kizárva.

Azt viszont látni kell, hogy a jelentés hamarosan érkezik majd, a várakozások szerint a számok február 14-én érkeznek majd. A konszenzus alapján a bevételek 5,1 százalékkal erősödhettek a negyedik negyedévben, míg az EPS 0,45 dolláros lehet, ami megegyezne a bázissal. A jelentés persze hordoz némi kockázatot magában, de az elmúlt 3-4 évben szinte rendre plusszal reagálta le a jelentést a papír, ráadásul az alacsony béta miatt egyébként is kisebb a piaccal való együttmozgás, ami a kockázatokat valamelyest mérsékli.

A Coca Cola napi grafikonja (2023.02.07. nyitás előtt)

Tartalom lezárása:2023.02.07 12:31
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Jól járhatnak ezek a cégek az ünnepi időszakkal
KBC Equitas | 2022.12.08 11:34
Izgalmas részvényeket gyűjtöttünk össze
Még mindig jól fogy a Coca-Cola
Varga Dániel | 2022.10.25 16:01
Kellemes meglepetéseket hozott a jelentés
Javulás előtt a Coca-Cola?
Cinkotai Norbert | 2022.09.08 15:01
Fontos szinteknél jár az árfolyam
Fordulat előtt állhat a Coca-Cola
Varga Dániel | 2022.06.21 14:21
Fontos szintekre esett vissza a részvény

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulat előtt a Coca-Cola?

Mohácsi Mihály | 2024.10.25 15:21
A jelentés után javítana a részvény

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.10.25 08:34
Forint, légitársaságok, UPS, Richter