Merész kilátásokat fogalmazott meg Elon Musk a Tesla tegnapi gyorsjelentését követő kommentárjában, a cégvezér szavaira viszont pozitívan reagáltak a befektetők. Így annak ellenére tud emelkedéssel nyitni ma a Tesla részvénye, hogy a tavalyi negyedik negyedév egyébként nem sikerült túl erősre. A cégvezér többek közt belengette a Robotaxi júniusi elindítását, de Musk nagy reményeket fűz még az Optimus nevű robot után várható bevételekhez is.
Túlzó optimizmus?
Elon Musk szerdai eredményekhez fűzött kommentárja igen merészre sikeredett. Az előadás elején még csak szerényebb kijelentéseket tett a cégvezér, kiemelve, hogy a Tesla Model Y a világ legkelendőbb autója. De ezt követően megváltozott a hangnem, és más vállalatok előadásaihoz képest meghökkentő kijelentéseket tett Musk, őt idézve:
„Látok egy utat, nem mondom, hogy könnyű utat, de látok egy utat, amelyet bejárva a Tesla a világ legértékesebb, és messze a legnagyobb vállalatává válhat. Létezik egy olyan út, amit követve a Tesla értékesebb lesz, mint az öt legnagyobb vállalat együttvéve.”
Ha ezt lefordítjuk mai számokra, akkor az öt legnagyobb vállalat piaci kapitalizációja megközelíti a 20 billió dollárt. Így a Tesla árfolyamának a mai nap után közel 1600 százalékkal kellene növekednie ahhoz, hogy ez az „álom” valóra váljon. Musk azonban 2027-2028 között exponenciális növekedést vár. A vezérigazgató elmondása szerint az Optimus nevű robotja akár 10 billió (!) dollárt is termelhet a cég számára. Csak hogy érzékeltessük ez mekkora szám, 1 billió dollár háromszor több, mint az Apple mai piaci kapitalizációja. Az Optimus robot után szó esett még az FSD-ről, ami a Tesla autonóm vezetési rendszerét takarja.
Valamint bejelentésre került az is, hogy a Tesla júniusban tervezi elindítani a fizetős, teljesen autonóm Robotaxi szolgáltatást a texasi Austinban. A szolgáltatás vezető nélküli autonóm járműveket használ majd, és a cél az, hogy 2025 végére más amerikai városokra is kiterjesszék a technológiát. Musk hangsúlyozta, hogy a szolgáltatást először egy előre meghatározott területen tesztelik majd a biztonságos működés érdekében. A mesterséges intelligencia és az autonóm vezetés kapcsán Musk hozzátette, hogy a Teslánál 2024-re több mint 400 százalékkal nőtt a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez szükséges számítási kapacitás.
Gyengén muzsikált az előző negyedévben a cég
Ha visszatérünk a valós számokhoz, a Tesla eredményei nem voltak olyan lenyűgözőek a most lezárult negyedévben. A vállalat 25,7 milliárd dolláros árbevételről számolt be, ami mindössze 2 százalékos növekedést jelent éves szinten, és a konszenzus 27,3 milliárdos várakozásától is elmarad. Ez a lassú növekedés részben a járművek átlagos eladási árának csökkenésének köszönhető. Jövőre azonban már nagyjából 20 százalékos növekedést várnak. Musk beszélt arról is, hogy az akkumulátorgyártási problémák lassítják a vállalat növekedését, az akkumulátorhiány a legnagyobb kihívás, amellyel a Tesla jelenleg szembesül.
Nem meglepő módon profitsoron sem remekelt a társaság, a 73 centes EPS elmaradt a 77 centes prognózistól. A Tesla az utóbbi hónapok során árcsökkentésekre volt kényszerítve a kínai piacon, mivel a helyi gyártók igen agresszív árháborúba kezdtek. Egy új Tesla Model Y Kínában ára már csak 36 ezer dollártól indul. A profitmarzsok tehát tovább romlottak a negyedik negyedévben, a céges bruttó eredményhányad így már 16,3 százalékra csökkent, több mint 5 éve nem volt ilyen rosszak a Tesla profitmutatói.
Az ígéretek kiváltották hatásukat
Elon Musk igen optimista kijelentései viszont hallgató fülekre találtak, és a gyengébb negyedéves számokról is sikerült elvonni a befektetői figyelmet. A részvény árfolyama tehát kisebb pluszba került a piacnyitás előtti órákban, eltávolodva az 50 napos mozgóátlagtól. Nagyobb lendületről viszont nem beszélhetünk egyelőre, a 400 dolláros szint közelében indíthatja a mai kereskedést a Tesla.
A csúcsait még tavaly decemberben érte el a Tesla részvénye, ezt követően viszont nem talált kellő lendületet a papír. A következő hetekben így már azt érdemes figyelni, hogy az 50 napos mozgóátlag fölött tud-e maradni az árfolyam, vagy azt tartósan is letörné. Az RSI egyébként semleges szinteken tartózkodik, ez tehát nem jelentene akadályt az emelkedés előtt.
A Tesla napi grafikonja (2025. 01. 30. nyitás előtt)
Arról az év eleji top-pick elemzésünkben is írtunk, hogy a Tesla értékeltségi mutatói már igen magas szintekre szöktek az utóbbi hónapok során. A részvény 12 havi előretekintő P/E rátája 120 körüli, ami nem csak a többi autógyártóhoz képest számít kifejezetten magas szintnek, de a hét mesterlövész többi tagjához képest is.
Így a céget követő elemzők is óvatosabbak, a vételi ajánlások mellett bőven akadnak tartásra vagy éppen eladásra buzdító javaslatok is a Bloomberg szerint. Továbbá az elmezői célárak sem követtél le az elmúlt hónapok tőzsdei szárnyalását, a konszenzus jelenleg 342 dollár, ami több mint 10 százakékkal marad el a Tesla jelenlegi piaci árfolyamától.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.