Erős jelentést tett közzé tegnap este a Nike, a negyedéves számok a fontosabb sorokon felülmúlták a konszenzust, minden régióban pozitív meglepetést okoztak. A menedzsment is bizakodó, a kereslet nagyon erős, az ellátási helyzet javul, és az ukrajnai háborúnak csekély a hatása. A befektetők is elégedettek, 6 százalék körüli pluszban nyithat az árfolyam.

Szép számokat villantott tegnap este a társaság, nem sok helyen lehet panasz a gyorsjelentésre. Bevételsoron 2,5 százalékkal felülteljesítette a cég a konszenzust, és a 10,87 milliárd dolláros tényszám éves szinten is 5 százalékos növekedést jelent. Pozitívum, hogy a bruttó marzs is a várakozásokat meghaladó mértékben javult, a működési profit és az EPS pedig bőven meghaladta a várakozásokat, és éves szinten csak enyhébb visszaesés látszódik az eredményességben.

A bevételnövekedés üteme némileg gyorsult is az előző negyedévhez képest. A bővülés motorja pedig továbbra is az online értékesítés, ahol 19 százalékos növekedés volt látható. Emellett a Nike egyre inkább a direkt értékesítésre összpontosít, kihagyva a nagykereskedelmi partnereket, ezzel is magasabb marzsokat megcélozva. A direkt értékesítés így a csoportátlagot jóval meghaladva, 17 százalékkal bővült, és 4,6 milliárd dollárt tett ki. A Nike ezentúl jobban kíván fókuszálni a megmaradó kevesebb, fontosabb kereskedelmi partnerre, külön megemlítve például a Foot Lockert, amelynek árfolyama ennek is köszönhetően több mint 5 százalékot emelkedett zárás után.

A Nike szinte minden földrajzi régióban növekedett, de főként az ázsia-óceániai és latin-amerikai térség volt erős. Emellett Észak-Amerikában és az EMEA (Európa, Afrika, Közel-Kelet) régióban is erős növekedés volt látható. Kínában 5 százalékkal visszaesett az értékesítés, azonban így is felülmúlta az elemzői várakozást. A termékkategóriákat nézve, főleg a kiegészítők terén látható nagy javulás, de a ruházati cikkeket is az átlagosnál jobban vitték. A lábbelik esetében enyhébb, 2 százalékos volt a növekedés, ez az ellátási problémákkal is magyarázható. A Nike márka így összességében 6 százalékkal javult a bevételeket nézve, azonban a Converse szegmens 1 százalékkal visszaesett egy év alatt.

A menedzsment figyelmeztetett, hogy az ellátási problémák továbbra is fennállnak, a szállítási idők megtöbbszöröződtek, így a szokásosnál jóval nagyobb készlete áll a Nike-nak szállítás alatt. A menedzsment közlése szerint a kereslet 15 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél, és meghaladja a Nike készleteit is. A vezetőség azonban az aktuális negyedévben már javulásra számít a szállítások esetében is.

Pozitívum viszont, hogy a gyártási problémák megoldódni látszanak, a Nike szinte összes beszállító partnere már teljes kapacitással üzemel, a vietnámi termelés is már visszatért a korlátozások előtti szintekre. A Nike-ra az ukrajnai háború csak enyhe hatással bír. A társaság ugyan felfüggesztette az értékesítést Oroszországban, de az orosz és ukrán értékesítés a bevételeknek csak kevesebb mint 1 százalékát adják. A menedzsment magabiztosságát mutatja, hogy megerősítették a korábbi éves előrejelzést is.

A Nike-nál folyamatos a részvényesi visszajuttatás. A negyedév során 484 millió dollár osztalékot fizettek ki, 12 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. A negyedéves osztalék mértékét várhatóan fenntartják, az éves hozam így 1 százalék közeli. Emellett zajlik a részvényvisszavásárlási program is, amelyre a negyedévben 1,2 milliárd dollárt szántak.

A Nike értékeltsége az elmúlt hónapokban sokat mérséklődött. Az előretekintő P/E ráta tavaly november környékén még 40 fölött volt, azonban mára már 30 alá csökkent. Ezzel historikusan olcsó a papír, a mutató ötéves átlaga 31, persze a prémium még így is jelentős az S&P 500-hoz képest.

Az elemzők nagy többsége a kedvező gyorsjelentés után továbbra is optimista. Több elemző, mint például a Goldman és a JP Morgan elemzője, pedig még emelt is a célárán a jelentést követően. A célárak átlaga 167,4 dollár, amely 29 százalékkal magasabb a tegnapi záróárnál.

Jó a hangulat a jelentés után

A kedvező negyedéves számokat és a menedzsment viszonylag pozitív hangvételét jól fogadták a befektetők. Tegnap zárás után 5 százalékot emelkedett a részvény, és ma is 6 százalék körüli pluszban áll nyitás előtt. Ezzel tovább javulhat a technikai kép, és megszakadhat az idei évre jellemző csökkenő trend is.

A nyitás után már a 138 dolláros ellenállással és az 50 napos mozgóátlaggal is megküzdhet az árfolyam, áttörés esetén pedig a 150 dolláros szint felé vehetné az irányt. Amennyiben a jó hangulat hosszabb távon is kitart, akkor a 200 napos mozgóátlag, illetve később akár a 166 vagy 175 dolláros szintek is megcélozhatóak lehetnének. A növekedést segítheti, hogy a technikai indikátorok is kedvező jelzést mutatnak. Amennyiben viszont lefordulna az árfolyam, akkor a 127 dolláros szint képezhet támaszt.

A Nike napi grafikonja (2022.03.22. nyitás előtt)

Tartalom lezárása:2022.03.22 12:11
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Spotify: Meglett az új történelmi csúcs

Mohácsi Mihály | 2024.10.02 15:14
Tudja folytatni az emelkedést a részvény?

Kihívások előtt a Nike

Varga Dániel | Jakub Blaha | 2024.10.02 14:01
Nem lett erős a jelentés

9 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.10.02 08:29
Olaj, forint, amerikai gazdaság, Nike