Erős első félévet produkált az Amazon, így már jelentős pluszban tartózkodik idén, ugyan egyes nagy technológiai vállalat teljesítményét nem sikerült még felülmúlnia, de az S&P 500 indexen belül így is kiemelkedőnek számít a papír. A történelmi szintek még jókora távolságban helyezkednek el, így van hely még felfele a részvény előtt. A fundamentumok továbbra sem néznek ki rosszul, így a közelgő gyorsjelentés előtt is érdemes egy-két pillantást vetni az árfolyamra, hiszen akár hosszabb távon is izgalmas lehet az Amazon.

Mondhatni csendben tette a dolgát idén az Amazon, hiszen a nagy technológiai vállalatoktól volt inkább hangos a sajtó, bár így is 50 százalék feletti emelkedésnél jár a részvény, ami korántsem mondható gyenge teljesítménynek. A korábbi csúcsoktól azért még kellő távolságban helyezkedik el az árfolyam, így még bőven lenne tér az Amazon előtt, tehát hosszabb távon is érdemes figyelemmel követni a részvény mozgását.

A mozgóátlagok is emelkedő trendet mutatnak, még május végén jelent meg az aranykereszt képe a napi grafikonon, ezzel inkább vételi jelzést adva a befektetők számára. Ugyan kicsit gyengülni látszik az emelkedő trend, de az 50 napos mozgóátlag mentén akár a 135-136 dolláros szinteket is célba vehetné a papír. Kicsit feljebb a 146 dolláros szintek elérése lehetne az árfolyam célja rövid-közép távon.

Támaszt a mozgóátlagok mellett a 121 dolláros szint nyújthatna a bajban, de kicsit lejjebb a 113 dolláros zónát is figyelni kell. Az indikátorok már nem tartózkodnak kritikus tartományokban, így akár újult erőre kaphatna az árfolyam, és célba vehetné ezzel a korábbi akadályokat.

Az Amazon napi grafikonja (2023. 07. 12. nyitás előtt)

A tavalyi esztendőt jellemző csökkenő trend egyértelműen megtört, továbbá az 50 hetes mozgóátlagon is át tudott lépni az árfolyam, jelenleg a 200 hetes átlag okoz némi kihívást számára. A 146 dolláros szint a tavaly augusztusi csúcsnak felel meg, e felett már megnyílhatna az út a történelmi szintek irányába is, bár ehhez azért még komolyabb erősödésre lenne szüksége a papírnak.

Az RSI nem tartózkodik alacsony szinteken, bár korábban is volt már példa arra, hogy fokozatos emelkedést hajtson végre magas indikátorokkal együtt is az árfolyam. A közelben elhelyezkedő mozgóátlag áttörése lendíthetne sokat a részvényen, egy gyengébb piaci környezetben akár az 50 hetes mozgóátlag is visszatesztelésre kerülhetne.

Az Amazon heti grafikonja (2023. 07. 12. nyitás előtt)

Két hét múlva teszi közzé a társaság a friss negyedéves eredményeit, ahol az elemzők további növekedést várnak. A bevételek javulása mellett a cég eredményei is tovább emelkedhetnek, így a konszenzus 21 milliárd dollár körüli EBITDA-t, valamint 7 milliárd feletti nettó eredményt prognosztizál. A tavalyi év nem sikerült a legfényesebben, a kedvezőtlen piaci mozgások a befektetések terén is komolyabb számviteli veszteségeket eredményeztek a cég számára.

Az Amazon most tartja a Prime Day akcióját, amelynek keretén belül számtalan leértékeléssel, különböző akcióval találkozhatnak a Prime előfizetők. A Bank of America elemzői szerint 12 milliárd dollár összegű bevétele származhat ebből a társaságnak, ez a negyedéves bruttó értékesítés mintegy 7,4 százalékát teheti k. Emellett sokat fejlődött az utóbbi időben az Amazon logisztikai rendszere, így ezzel még kényelmesebbé és gyorsabbá tehetik a termékek kiszállítását.

Ha kicsit hosszabb távra tekintünk előre, akkor azt láthatjuk, hogy az elemzők szerint hosszú távon fennmaradhat a stabil javuló tendencia, így 2025-re már 51 milliárd dolláros nettó eredményt jósolnak, amely több mint a duplája lenne a 2021-es eredménynek. Emellett az AI térnyerésével a cég felhőszegmense is tovább javulhat, amely jelentős profitnövekedést hordozhat magában.

Az elemzőket változatlan optimizmus jellemzi az Amazon kapcsán, hiszen a Bloombergen 3 tartási és 1 eladási ajánlásra 62 vételi elemzés jut, amelynek köszönhetően 142 dollár feletti konszenzusos célár látható. Az előretekintő EV/EBITDA mutatója is sokat csökkent az Amazonnak, jelenleg 14-es mutatón forog a papír, így a piachoz képest a prémium sem túl magas már. Az EBITDA eredmények tovább javulhatnak a következő években is, ez pedig az értékeltségi számokon is éreztetheti hatását. A nagymértékű befektetési eredmények erősen kihathatnak a nettó eredmények alakulására, így a P/E ráta nem feltétlenül ad tiszta képet a vállalat értékeltségéről.

Tartalom lezárása:2023.07.12 14:27
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Amazon: Hosszabb távon is kitarthat az emelkedés?
Varga Dániel | 2023.05.17 14:36
Fontos szinteket tört át a részvény
Képes lesz megindulni az Amazon?
Cinkotai Norbert | 2023.04.28 12:23
A jelentés nem lett rossz, de az előrejelzés nem erős
9 fontos hír ma reggel
KBC Equitas | 2023.04.28 08:49
USA gazdaság, Intel, Amazon, 4iG
Jobb kilátás vár az Amazonra?
Cinkotai Norbert | 2023.03.23 12:12
Fontos jelzés lehet a mozgóátlag áttörése
Pesszimistább jövőkép az Amazonnál
Mohácsi Mihály | 2023.02.03 15:10
Nem segítenek a magas költségek
Amazon: Borús idők jöhetnek
Varga Dániel | 2022.10.28 12:50
Gyenge kilátások érkeztek

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Már 200 dollár felett az Amazon

Mohácsi Mihály | 2024.12.02 14:31
Megdobhatja a Black Friday a cég bevételeit

Magyar blue chipek: Lefordultak a magyar részvények

Grébel Szabolcs | 2024.12.02 11:52
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.12.02 08:32
Magyar gazdaság, forint, Kína, 4iG,