Korábbi mintákat másolna a Visa, így a múltban többszörös védelmet nyújtó szintekről indulna ismét felfelé az árfolyam, így rövid távon újból izgalmassá válhat a technikai kép. Sokat csökkent az elmúlt időszakban a cég értékeltsége, így jelenlegi szinteken egyre vonzóbbá válhat a befektetők számára a papír.

Izgalmas szintekre került ismét a Visa, látható, hogy a 186-190 dolláros körüli zónából többször is pattanni tudott az árfolyam, legutóbb májusban írtunk a Visáról, amikor is hasonló helyzetből tudott javulni, és 10 százalékos emelkedést produkálni a részvény. Ugyan vannak kockázatok továbbra is a részvénypiacok kapcsán, hiszen a mai kamatdöntés akár erősen rányomhatja a bélyegét a piaci hangulatra, a részvény bétája 0,9, ebből is látható, hogy hozzávetőlegesen a piaci indexekkel mozog együtt a részvény teljesítménye.

Amennyiben sikeres javulást tudna produkálni a Visa, akkor a két mozgóátlag kerülhetne célkeresztbe, ezt követően a csökkenő trend áttörése lehet még fontos a részvény számára. Még a 218 dolláros, valamint a 235 dolláros szintek is akadályt képezhetnek az árfolyam előtt. Látni kell, hogy a 186-235 dolláros sávból nem találta idén a kivezető utat a részvény, azonban az mindenképp pozitívum, hogy lefelé sem törte le a fontos támaszszinteket a papír.

Az indikátorok közül az RSI grafikonját érdemes közelebbről is megfigyelni, hiszen a 30-35-ös szintek az elmúlt évben sorra lokális mélypontokkal párosultak, illetve ezzel együtt tudott emelkedést produkálni az árfolyam is. Így akár a korábbi mintákat másolva menetelne felfelé ismét a Visa. Az MACD kisebb óvatosságra intheti egyelőre a befektetőket, látható, hogy egyelőre nem tudott fordulni az indikátor.

A Visa napi grafikonja (2022. 09. 21. nyitás előtt)

A 200 hetes mozgóátlagon való átjutás lehet a részvény egyik legfontosabb feladata a közeljövőben, látható, hogy a múlt heti piaci hangulat romlása jelentősen elrontotta a Visa grafikonját is, azonban a lokális mélypontokat kijelölő tartományból fordulhat a trend.

Az 50 napos mozgóátlag, illetve a csökkenő trendvonal áttörése is helyet foglal a teendők listáján, ezt követően a régebben is fontos ellenállást jelentő 218 dolláros szint áttörése lehet a részvény célja. A 235 dolláros, illetve a 250 dolláros történelmi csúcsok eléréséhez még sokat kellene javulnia az árfolyamnak, így ez inkább a hosszabb távú célok közé sorolandó.

A Visa heti grafikonja (2022. 09. 21. nyitás előtt)

Többször is kiemeltük a múltban, hogy fundamentálisan is igencsak stabil lábakon áll a Visa, hiszen a folyamatos bevételnövekedés mellett kiemelkedően magas marzsok mellett zajlik a cég működése. A 70 százalékos EBITDA-marzs a versenytársakhoz képest is magasabb szintet képvisel, valamint a hitelek EBITDA-hoz való aránya is alacsonyabb, mint egy PayPal vagy egy Global Payments esetében. A nagymértékű likviditás, illetve cash flow termelés további lehetőségeket nyithat a Visa számára akár a részvény-visszavásárlási programok, akár az akvizíciós lehetőségek esetében.

Sokat csökkent a vállalat értékeltsége is az elmúlt időben, hiszen jelenleg 22,8-es előretekintő P/E rátával, illetve 18,2-es EV/EBITDA mutatóval rendelkezik a Visa. Mindkét mutató esetében az elmúlt évek átlagától alacsonyabb értékek látszódnak, a stabil növekedés mellett így ez nem igazán indokolná az árfolyam jelentősebb visszaesését. A Visa esetében a következő időszakokra vonatkozó EPS várakozások nem estek vissza jelentősen. 

Az elemzői várakozások is pozitívak a Visával kapcsolatban, hiszen a Bloomberg adatbázisát tekintve 36 vételi, illetve 5 tartási ajánlást fedezhetünk fel. A konszenzusos célár 260 dollár felett mozog, ez 35 százalékos felértékelődési potenciált jelent, illetve ennek elérése új történelmi csúcsot is jelentene.

Az évek során egyre inkább fókuszba kerültek a kártyás fizetések, így a közeljövőben is tovább nőhet a bankkártyák használatának aránya a készpénzzel szemben, ebből pedig a Visa jelentősen profitálhatna. A globális recessziós folyamatok valamelyest visszavethetnék a Visa növekedését, azonban hosszabb távon nézve a képet, mindenképp jó úton halad a társaság, emellett az elemzők is évről-évre nagyobb EPS elérését várják a cégtől.

Tehát a technikai képet elnézve, rövid távon mindenképp lehet fantázia a részvényben, hiszen a jelenlegi szinteken nem tűnik drágának a papír, illetve többször is innen tudott pattanni az elmúlt évben az árfolyam. Vannak ugyan kockázatok, amelyek visszafoghatják a gyors növekedést, de várhatóan hosszabb távon fennmaradhat a stabil eredménytermelő képessége a vállalatnak.

Tartalom lezárása:2022.09.21 14:48
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Fontos szintekre érkezett meg a Visa
Varga Dániel | 2022.05.13 13:22
Korábbi trendet másolna az árfolyam
Emelkedésnek indult a Visa árfolyama
Varga Dániel | 2022.03.17 12:06
Fontos szintekről fordult a papír
Fontos szintről fordulna a Visa
Cinkotai Norbert | 2022.01.20 14:33
Hamarosan a gyorsjelentés is érkezik

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Commerzbank: Lendületbe jött a bankpapír

Varga Dániel | 2024.12.04 12:25
Fontos szintekről tudott fordulni

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2024.12.04 08:32
Forint, olaj, Salesforce, Marvell

Magyar Telekom: Van még tér a növekedésre

Varga Dániel | 2024.12.03 13:56
Új szintekre mozdulhatnak a marzsok