IBM

Erősen teljesített az elmúlt hónapokban az IBM részvénye, a májusi mélypontokat követően újból emelkedő trendbe került az árfolyam, közelebb kerülve a korábbi ellenállási szintekhez. Most tehát az lehet a kérdés, hogy sikerül-e az emelkedő trendet fenntartani az árfolyamnak, és áttörni ezeket az akadályokat. Az IBM fontos lépéseket tett az utóbbi években annak érdekében, hogy egy fontos szereplővé nője ki magát a szoftverszegmensben is, és egyelőre úgy tűnik, sikerrel vette az új megpróbáltatásokat a cég, ami a piaci árfolyamon is érzékelhető.

A gyengébb első néhány hónap után az év második felében már erősebben teljesített az IBM részvénye, sőt, az árfolyam még két hete új idei csúcsot érintett. Azonban a 150 dolláros szint túl erős akadálynak bizonyult, így az általános gyenge piaci hangulatban az IBM részvénye is lefelé vette az irányt. Megemlítendő, hogy az RSI is túlvett szintekre kúszott már, így inkább egy technikai korrekcióról lehetett szó.

Sokat javított a részvény technikai képén a napokban, hogy a 140 dolláros szint megint támaszként tudott szolgálni az árfolyam számára az augusztusi mélypontok után. Most tehát innen kellene elrugaszkodnia a részvénynek, és újból támadás alá venni a 150 dolláros szinteket, de ennek tesztelése előtt még egy akadállyal kellene megbirkóznia az árfolyamnak 146 dollárnál. Az viszont meglehetősen lerontaná a technikai képet, ha az árfolyam mégis letörné a 140 dolláros támaszt. Ebben az esetben még a 130 dollár körüli zóna jelenthetne védelmet, de ennek teszteléséhez már több mint 5 százalékot kellene esnie az árfolyamnak.

Azt talán korai lenne kijelenteni, hogy a 150 dolláros szintről való lefordulással tényleg megakadt volna az emelkedő trend, hosszabb távon azért lehet még tér az árfolyam előtt. Mindezek mellett az RSI alapján is lehetne bőven még tér az emelkedés folytatására, az indikátor ugyan nem jelzett túladottságot, de a 35 közeli szintekről kezdett el felfelé trendelni. Emellett az MACD is közelebb áll a vételi jelzéshez.

Egy korábbi elemzésünkben is kiemeltük már az IBM technikai képét, amikor az árfolyam sikeresen áttörte magát a csökkenő trendvonalon, azóta több mint 10 százalékot emelkedett az árfolyam.

Az IBM napi grafikonja (2023. 10. 06. nyitás előtt)

Hosszabb távon vizsgálva az IBM technikai képét az lehet a legfőbb kérdés, hogy át tudja-e tartósan törni a 150 dolláros ellenállást az árfolyam. Ha idővel sikerülne ezt az akadályt is leküzdenie, akár a 173 dollár körüli ellenállási szintekig is visszaerősödhetne az árfolyam, utoljára a 2017-es csúcsnál érintette ezeket a szinteket a részvény. A heti grafikonon még kirajzolódik egy emelkedő trendcsatorna képe is, melynek alsó szára támaszt nyújthatna a jövőben egy leszúrás esetén. Emellett a 120 dolláros zóna jelenthet védelmet, bár ettől a szinttől már elég messze került az árfolyam.

Az IBM heti grafikonja (2023. 10. 06. nyitás előtt)

Az IBM papírját leginkább „value” részvényként ismerhetik a befektetők, ami érthető tekintve, hogy 4-5 százalék körüli évi osztalékhozamot biztosít a részvényeseknek, emellett az árfolyam is meglehetősen stabil maradt az utóbbi években, leginkább egy sávban való oldalazás jellemezte az árfolyam mozgását. Ez nem jelenti viszont azt, hogy ne lenne növekedési sztori az IBM esetében. Az elmúlt néhány évben a vezetőség a vállalat üzleti szegmenseinek radikális megváltoztatására tett intézkedéseket.

A cég működési modellében a felhőszolgáltatások egyre nagyobb szerepet kaptak az utóbbi években, így már egy fontos szereplővé nőtte ki magát ezen a piacon is a régebben személyi számítógépeiért ismert vállalat. Látni kell, hogy a hardverről a szoftverszolgáltatások felé történő átállás következtében az IBM ma már nem összehasonlítható a több évtizeddel ezelőtti IBM-mel. Az intézkedések ezidáig sikeresnek voltak nevezhetőek, hiszen az IBM az utóbbi egy-két évben növelni tudta bevételeit, szemben az azt megelőző évek stagnálásával/csökkenésével.

A Bloomberg adatbázisában elérhető elemzői ajánlások egyébként inkább semlegesek, a legtöbb céget követő elemző inkább tartásra javasolja az IBM részvényét. Ugyan az év második felében több céláremelés is érkezett az IBM-re, az átlagos célár így sem tudta teljesen lekövetni a piaci árfolyam emelkedését, így jelenleg 143 dollárt mutat a konszenzus, ami csak 1 százalékkal magasabb a piaci árnál. Az elemzők bizonytalansága részben talán a relatíve magasabb értékeltségi szintnek is betudható. Ugyanis a részvény 12 havi előretekintő P/E rátája magasabban van a korábbi évekre jellemző 8-10 közötti szinteknél, jelenleg 14 körül tartózkodik a szorzószám. Látható, hogy a piac sem olyan alacsony értékeltségen árazza már az IBM részvényét, mint korábban, az viszont csak idővel fog kiderülni, hogy az IBM törekvései indokolják-e a növekvő befektetői optimizmust.

Tartalom lezárása:2023.10.06 15:10
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Tovább emelkedne az IBM
Mohácsi Mihály | 2023.05.24 14:15
Fontos ellenállásokat tört át az árfolyam
IBM: Vegyes eredményeket hozott a jelentés
Varga Dániel | 2023.04.20 13:10
Így is pluszban nyithat a részvény
Továbbra is stabilitás látható az IBM-nél
Varga Dániel | 2022.10.20 14:43
Pozitívak a reakciók a jelentést követően
IBM: Új struktúra, jobb eredmények
Varga Dániel | 2022.01.25 13:56
Új lendületet kaphat a részvény

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.